Ötven éves Ford Coppola 1972-es klasszikus filmeposza, A keresztapa. Ennek alkalmából érdemes áttekinteni, pontosan miért tartják a legjobb gengszterfilmnek, milyen hagyományból nőtt ki és milyet teremtett, illetve hogyan határozza meg az antihős bűnözők alakjait a popkultúrában egészen napjainkig.
Cosa nostra – „a mi ügyünk”. Kétséges, hogy világszerte ismert fogalommá vált volna a szicíliai bűnszövetkezet neve, és tömegek ismernék a baljóslatú eufémizmus jelentését, ha Coppola nem dönt úgy, filmadaptációt készít Mario Puzo A keresztapa című regényéből. Egy klasszikus mű népszerűsége többek között azzal mérhető, hogy hány közhelyet teremt, és ebben a tekintetben A keresztapa a legnagyobb hatású filmek közé tartozik.
Hemzseg az olyan idézetektől és jelenetektől, melyekkel a fiatalabb generációk már valószínűleg plágium, hommage vagy paródia formájában találkoztak, mint hogy „Luca Brasi már a halakkal alszik” vagy Don Corleone visszautasíthatatlan ajánlata (melyet az Amerikai Filmintézet a legnagyobb kulturális hatású filmidézetek között második helyen rangsorolt) vagy akár az ajánlattal járó levágott lófej, mint a megfélemlítés szimbóluma. Nino Rota ikonikus főcímzenéje kávézóktól szalagavatókig látszólag bárhol, minden indoklás nélkül felcsendülhet. Coppola magnum opusa egy csapással újraélesztette Marlon Brando és elindította Al Pacino karrierjét, és olyan önmagukban is halhatatlan filmeket inspirált, mint Brian de Palma A sebhelyesarcúja (Scarface) vagy Scorsese Nagymenőkje (Goodfellas); egyszersmind sikkessé, menővé tette a maffiózó alakját, leginkább azáltal, hogy új fényt vetett a szervezett bűnözés mögöttes etikájára.
A film nyitójelenetében Bonasera, a tisztességes temetkezési vállalkozó fordul segítségül Don Vito Corleonéhoz. Lányát összeverte két suhanc, mire ő törvénytisztelő amerikaiként a rendőrséghez fordult, az elkövetőket azonban felmentették, őt kigúnyolták. Az igazságszolgáltatás terén a hatalom kudarcot vallott. Bonasera ekkor járul a Keresztapa színe elé, jogos bosszút követelve. Don Corleone doromboló cirmost simogatva figyelmesen hallgat.
Mikor végre megszólal, első kérdése arra irányul, hogy Bonasera miért a rendőrséghez, és nem hozzá fordult elsőként? Sértésnek veszi, hogy Bonasera pénzt kínál a lányát megbecstelenítők haláláért, mintha ő egy bérgyilkos lenne, ahelyett, hogy azt baráti szívességként kérné. Hiszen Corleone felesége Bonasera lányának keresztanyja, tehát tulajdonképpen családtagok. A Maffia értékrendje szerint pedig a család – mely túlmutat a vérségi kapcsolatnál: sorsközösség – mindenek felett áll. Ha elfogadja Don Corleonét, mint Keresztapát, egy centet sem kell fizetnie az igazságért, az automatikusan érvényesül.
Az alku persze fausti, hiszen Don Corleone a pénznél sokkal értékesebb dolgot, egy bármikor beváltható szívességet, vagyis lojalitást kér cserébe Bonaserától. Mégis, a különbség, amely elmossa az archetipikus főhős és főgonosz közti határvonalat a Keresztapa esetében, hogy a maffiózó-játszmák résztvevőit minden esetben íratlan szabályok kötik: nem robbanthatnak ki anyagilag veszteséges háborút egy rivális meggondolatlan megölésével, nem vallhatnak egymásra a rendőrségen, (a Corleone-család esetében legalábbis) nem vehetnek részt a jövedelmező, ám veszélyesnek és etikátlannak ítélt drogterjesztésben, még ha ezek a szabályok aztán egyenként meg is dőlnek. A hagyományosan démonizált, gátlástalan bűnöző helyett itt annak emberarcú változatai, akiknek fontos a betyárbecsület, vagy legalábbis ennek a sajátos értékrendnek a hangoztatása.
A klánok közti versengés is „csak üzlet” lehet, elméletben nem válhat személyes ellentétté: Don Corleone egy ponton kénytelen békésen kiegyezni elsőszülött fia gyilkosaival, mert ezt kívánja az öt New York-i család közös érdeke. Ugyanakkor, ahogy Vito örököse, Michael Corleone fogalmaz a második részben, a család minden tagja üzletember, aki önállóan vesz részt a játszmákban. A maffiózó két legfontosabb fogalma, az üzlet és a család egy feloldhatatlan kettős kötést alkotnak, a poszt-Keresztapa gengszterfilm narratíváját pedig az ebből fakadó konfliktusok működtetik. Nem véletlen, hogy a szűk és tág értelemben vett család felbomlásával ér véget mindhárom klasszikus gengszterfilm, A keresztapa, a Nagymenők, és A sebhelyesarcú is.
Coppola filmjét az utóbbi időben számos társadalmi jellegű bírálat érte, például, hogy felelős az olasz-amerikai bűnöző sztereotípiájának létrehozásáért, hősei, akikkel pedig azonosulnunk kellene, menthetetlenül rasszisták és hímsoviniszták. Ezen jellegzetesen kortárs kritikai szempontok alkalmazása egy ötven évvel ezelőtt bemutatott film kapcsán azonban önmagában igazolja annak máig kitartó relevanciáját.
A Keresztapa alakja tehát kimozdíthatatlan az amerikai mozi nagyjainak szoborparkjából (…).
Forrás: Imre Lukács/magyar.film.hu, Paramount Network
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
