Lépjen kapcsolatba velünk

A kormány nagykereskedelmi szinten is benzinárstopot vezet be

benzinkút

A kormány nagykereskedelmi szinten is benzinárstopot vezet be

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány hétfőtől 480 forintban maximálja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is, amivel hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben.

A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányrendelet értelmében a benzinárstop már a benzin és gázolaj nagykereskedelmi árára is vonatkozik, azaz a kormány legfeljebb 480 forintban határozza meg a benzin és gázolaj literenkénti árát. Az intézkedés célja, hogy a kiskereskedelmi egységek ne kényszerüljenek a beszerzési ár alatt értékesíteni az üzemanyagokat.

A kormány a magyar családok védelmében kitart a benzinárstop mellett, de ahogyan a koronavírus-válság kitörése óta minden lényeges kérdésben, úgy ebben is kikérte és figyelembe vette a vállalkozások véleményét – közölte az ITM.

Hangsúlyozták, hogy tavaly novemberben bevezetett benzinárstop május 15-ig érvényben marad, ennek köszönhetően a magyar emberek a gázhoz és áramhoz hasonlóan az üzemanyagért is az egyik legalacsonyabb árat fizetik Európában.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.