Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a legfrissebb kormányzati döntésekről számolt be, többek között arról, szólt, hogy hazánk semmilyen fegyverszállítmányt nem engedünk át, rendkívüli a humanitárius segítséget nyújtanak, a Híd a Kárpátaljáért akcióról és arról, hogy hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy a kormány határozott álláspontja, hogy nem küldünk katonákat, és semmilyen fegyverszállítmányt nem enged át. Komoly az esélye, hogy ezeket a szállítmányokat megsemmisítenék – tette hozzá. A kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb – mondta a miniszter. Magyarország biztonsága az első – mondta Gulyás.
Több civil akció indult az elmúlt napokban, hogy mindenkihez eljusson az, amire a legnagyobb szüksége van – mondta Gulyás. Magyarország minden Ukrajnából érkező menekültnek segítséget ad – tette hozzá. Az ORFK, a katasztrófavédelem és az idegenrendészet is felkészült a helyzetre.
Eddig 120 ezer ember lépett át a magyar-ukrán határon.
Nagyon sok segélyszervezet vesz részt a mostani akcióban – mondta a miniszter. A kormány 1,350 milliárd forintos támogatást adott a segélyezésben részt vevő legnagyobb szervezeteknek – tette hozzá. Gulyás szólt arról is, hogy hat csomópontot nyitottak a határon, folyamatos az együttműködés a helyi kormányhivatalokkal.
Gulyás szólt arról is, hogy mindig az első biztonságos országban kell gondoskodni a menekültekről, és így tett a korábbi években is. Közel 200 millió forint érkezett a Híd a Kárpátaljáért akcióra. Beszámolt a korábbi 600 millió forintos magyar segítéségről.
Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség
A vírushelyzetről azt mondta Gulyás, hogy a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik.
HÉTFŐTŐL MEGSZŰNIK A MASZKVISELÉSI KÖTELEZETTSÉG, ÉS A MUNKÁLTATÓ NEM ÍRHATJA ELŐ A KÖTELEZŐ OLTÁST.
Elítéljük Oroszország katonai beavatkozását, a háború nem a viták rendezésének a módja – mondta Gulyás. A háború árát ne a magyar és az európai emberek fizessék meg – tette hozzá. A szankciókról azt mondta, hogy különösen felelőtlenek azok a vélemények, amelyek nekünk sokkal jobban fájnának, mint a háborús félnek.
Ha a Paks által termelt árammennyiséget a szabadpiacról kellene beszerezni, akkor havi 22 ezer forinttal kellene többet fizetni
– mondta a miniszter.
54 százalékon állnak a hazai gáztározók
A magyar tárolókban 54 százalékos a töltöttségi szint, még hónapokig kitart ez a készlet – mondta kérdésre Gulyás. Szólt arról is, hogy a kormány ragaszkodik a rezsicsökkentés fenntartásához.
Gulyás kérdésre azt is mondta, hogy a törvény tiltja, hogy magyar önkéntesek harcoljanak Ukrajnában.
A magyar gazdaság stabil lábakon áll
Magyarország legfontosabb célja, hogy minél hamarabb álljon helyre a béke, ezért természetesen várják Budapestre a feleket – mondta kérdésre Gulyás. Komoly szankciókról döntött az EU, és ez Magyarországnak is okoz károkat – tette hozzá. Január és február alapján a magyar gazdaság nagyon stabil lábakon áll, sem a forint gyengülésének, sem a részvénypiacon látható mozgásnak nincsen gazdasági alapja – mondta a miniszter. Bízik benne, hogy a magyar gazdaság különösebb sérülés nélkül éli túl ezt a válságot.Nem lehet megjósolni, mennyi menekült érkezik majd.
Mi lesz a választáson?
Ukrajnában a levélszavazással eddig sem éltek, mert tiltotta a kettős állampolgárságot – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Szólt arról is, hogy a menekültek esetében semmilyen becslést nem tart megalapozottnak. Minden attól függ meddig tart a háború, és milyen hatása lesz – fejtette ki a miniszter. Gulyás szólt arról is, hogy 50 millióról 36 millióra csökkent Ukrajna népessége az elmúlt 30 évben.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a magyar álláspont változatlan: atomenergia nélkül 260 ezer forinttal nőne meg a háztartások kiadása. A stratégiai tározókban 54,5 százalékos a töltöttségi arány – mondta a miniszter.
A háború növelheti az inflációt
Eddig négyféle árstopot vezetett be a kormány, a háború az inflációt növelni fogja – mondta egy másik kérdésre a miniszter. Egyelőre egy hete tart a háború, ezért nagyon nehéz a várható hatásokról beszélni – közölte Gulyás.
A kormány reménykedett benne, hogy a háború elmarad, Európa mindent megtett, hogy elkerüljük ezt a helyzetet.
Forrás: az origo.hu cikke nyomán
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













