Lépjen kapcsolatba velünk

Az országfásítási program részeként kedden új fákat ültetnek a Töviskes tér környékén

Faültetés

Az országfásítási program részeként kedden új fákat ültetnek a Töviskes tér környékén

Ez a cikk több, mint 4 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az országfásítási program részeként az Agrárminisztérium a megyei jogú városok részére is fásítási programot hirdetett – tudatta az önkormányzat.

Mint azt az önkormányzat-közeli Egerinfó portálon írják ennek lebonyolítását, szervezését 2022-től a MOL Új Európa Alapítvány végzi. A VárosFa Program nevű projekt március elsejével, egy tavaszi mintafásítással indult és 2026-ig tervezik annak megvalósítását. A kiosztásra kerülő facsemeték 16 féle fafajból állnak, melyre pályázat keretében jelentkezhetnek az önkormányzatok.

A program facsemetéket, fánként 3 darab karót, kötözőt, törzsvédőt és mulcsot biztosít. A fák elültetését, a teljes utógondozást és fenntartást az önkormányzatoknak szükséges elvégezniük. A telepített faállomány tekintetében a telepítést követően szükséges ápolási, gondozási, pótlási feladatokat az önkormányzatok 7 évig kötelesek végezni – tudtuk meg az önkormányzattól. 

Az önkormányzat azt közölte, hogy

a tavaszi mintafásítás keretében 20 darab facsemetét (10 darab közönséges nyírfát, 3 darab amerikai hársat, 7 darab puszta szilt) kapott a város. 

A csemetéket a faültetési feladatokat végző Városgondozás Eger Kft. telephelyére szállította az alapítvánnyal együttműködő Kefag Zrt. Juniperus Parkerdészete február 21-én.

Az ültetésen az Országos Erdészeti Egyesület tagja is részt fognak venni a szakszerű ültetés, valamint a dokumentálás érdekében, de a későbbiekben is folyamatosan együttműködésre lehet számítani a program során.

A fák helyének előkészítését a Városgondozás Eger Kft. már elvégezte,

az ültetésre március 8-án, 9 órától kerül majd sor a Liliom utcában, a Töviskes téri körforgalom és a Lidl körforgalom közötti területen.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.