Lépjen kapcsolatba velünk

Tovább növekedett Orbán Viktor előnye a Századvég mérése szerint

Orbán Viktor

Tovább növekedett Orbán Viktor előnye a Századvég mérése szerint

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Századvég márciusi közvélemény-kutatása szerint a politikailag aktívak közül csaknem kétszer annyian látnák szívesebben Orbán Viktort kormányfői pozícióban, mint Márki-Zay Pétert.

Az intézet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, a megkérdezettek 62 százaléka a regnáló miniszterelnököt, Orbán Viktort látná szívesebben az ország élén a következő kormányzati ciklusban is, ezzel szemben Márki-Zay Péternek, „a balliberális pártok kormányfőjelöltjének” megválasztását csupán 32 százalékuk támogatná.

A Századvég érdekességként említi, hogy 2021 októberében még a megkérdezettek 41 százaléka látta volna szívesen a hódmezővásárhelyi polgármestert a miniszterelnöki pozícióban, vagyis Márki-Zay Péter tábora 9 százalékponttal csökkent az elmúlt hónapokban.

Kiemelték, hogy Orbán Viktor a fővárosban is népszerűbb, mint Márki-Zay Péter.

Lakóhely szerinti bontásban megközelítve a miniszterelnök-preferenciákat elmondható, hogy a baloldali erők kormányfőjelöltje – a vidéki szavazók mellett – már a fővárosi választók többségét sem tudja sikeresen megszólítani

– fogalmaztak.

A felmérés szerint a budapestiek 52 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnök újraválasztását támogatná, míg Márki-Zay Pétert 43 százalékuk látná szívesen az ország élén.

Ezen felül a megyeszékhelyen élők 58 százaléka, a városok és falvak válaszadóinak 68 és 66 százaléka Orbán Viktort támogatná baloldali kihívójával szemben – tették hozzá.

A Századvég aláhúzta, 10-ből 1 bizonytalan szavazó állna az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellé. Közölték, a regnáló miniszterelnök a legfiatalabb választói közegben is népszerűbb Márki-Zay Péternél: a 18-29 éves szavazók 48 százaléka Orbán Viktort, 41 százalékuk a hódmezővásárhelyi polgármestert látná szívesebben kormányfőként a következő ciklusban.

Márki-Zay Péter a politikai szempontból bizonytalanok körében sem számíthat jelentős támogatásra. A bizonytalan szavazók 43 százaléka Orbán Viktort, míg 10 százalékuk Márki-Zayt látná szívesen az ország élén a következő négy évben – olvasható a Századvég közleményében.

A kutatás kitért arra is, hogy a politikai értelemben középen álló megkérdezettek 45 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnököt, míg 44 százaléka a kihívóját támogatná.

A Századvég felmérését a politikai szempontból aktív felnőtt magyarok, vagyis a választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérők körében végezte.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.