Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő felterjesztésére a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta meg nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából dr. Horváth Gábor háziorvos, az Agria Ügyelet Kft. ügyvezetője. Elismerése kapcsán kérdeztük szeretett hivatásáról, arról, hogy mekkora szeretettel, és mit is épít fel életében. Interjú.
Az orvosi pályán családja indította el: nagyszülei és édesapja is azt szerették volna, ha ezt a hivatást választja. Dr. Horváth Gábor a Semmelweis Orvostudományi Egyetem befejezését követően a családorvosi tanszéken maradt, rezidensi időszaka után, 1999-ben tért haza Egerbe, itt az 5. körzet háziorvosa mellett dolgozott. 1999 decemberében kezdett vállalkozásba, társaival megalapítva az Agria Ügyelet Kft.-t. Időközben egy menedzserképző iskolát is elvégzett. A következő esztendőben megpályázta és elnyerte az akkoriban sok problémával küszködő városi orvosi ügyelet működtetését, amely mára a kor elvárásainak megfelelő intézményként látja el a betegeket. Az egri kistérség háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeletének ellátása mellett több Heves megyei térség ügyeleti feladatait is szervezi. Kezdeményezésére valósult meg 6 háziorvos összefogásával a Patakpart Egészségház, korszerű betegellátást, orvosi munkahelyeket teremtve. Betegei, munkatársai tiszteletét élvezi. Dr. Horváth Gábor úgy tartja, egy tanulni akaró, lelkes csapat alakult ki. Nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy munkája a hivatása és a hobbija is egyben. Pácienseitől nagyon sok szeretetet kap, ez ad neki erőt vállalkozásához, s boldog, hogy adhat. Természetesen rendkívül fontos a család is, amely nyugodt hátteret biztosít számára. „Ars poeticája”: törekedjünk tartással, becsületesen egymás segítségére lenni, ne menjünk el egymás mellett érzelmek nélkül és mindenféle hideg gondolatokkal – ez állt a méltatásban, amely a Magyar Arany Érdemkereszt átadásakor hangzott el.
– Mit szólt az elismeréshez?
– Kaptam egy telefont a Miniszterelnökségtől, első meglepetésemre azt hittem, hogy valaki telefonbetyárkodik, úgyhogy én ezt „ünnepélyesen” ki is nyomtam. Utána azért csak ismételték a hívást, és akkor mondták, hogy ne tegyem mellé a telefont, mert tényleg kapcsolnák egyébként az illetékes kollégát. Őszintén nagy meglepetésként ért az elismerés. Talán fel se fogja az ember első körben, hogy ez mit is jelent, talán nem is tudja, hogy mi az az érdem, vagy egyáltalán mi fordult meg a felterjesztő fejében, amikor erre a díjra méltónak találta. Aztán nyilván megnéztem, és épp az Eger Hírek hasábjain tájékozódtam, hogy Nyitrai Zsolt képviselő úr, miniszterelnöki megbízottnak a javaslatára született ez a döntés. Fel sem fogja az ember először, hogy méltó arra, hogy egy ilyen, a tisztességes munkáját elismerő és hatalmas állami kitüntetést kapjon, úgyhogy nehéz kifejezni azt a pillanatot, amikor az ember ezzel szembesül. Persze mindenképpen örömteli.
– A kezdeményezésére valósult meg hat háziorvos összefogásával a Patakpart Egészségház például. Így azért látható, hogy az elismerésben bőven benne van a szakmai munkásság.
– Valóban, a szakma kétségtelenül. Én talán egy kicsikét onnan kezdeném az életutamat, hogy második generációs orvos vagyok a családunkban. Akadémikus szülész-nőgyógyász professzor nagybátyám után vittem tovább ezt a hivatást, talán szülői inspirációra, motivációra és támogatásra. Amikor végeztem a Semmelweis Egyetemen, a diplomaátadóm előtt a 101 éves nagymamámnak egyetlen egy mondata volt, amit a mai napig példaértékűnek tartok, és ehhez próbálom a hivatásomat, a mindennapjaimat igazítani. Ez úgy szólt – ha emlékezetem nem csal, márpedig ez azért beégett az ember agyába -, hogy „édes kisfiam, én neked pénzt nem tudok adni sokat, de egyetlen egy jó tanácsom azért van: csak annyi szeretetet adjál a betegeidnek a mindennapokban, a hozzád fordulóknak, amennyit nekem adsz”. Úgy gondolom, hogy ez az a mondat, ami végigkísér talán az életem folyamán. Nyilván hálás vagyok a szüleimnek a mindennapi küzdelemért, hogy engem kitaníttassanak, felneveljenek és orvos lehessek. Ez részükről rengeteg önfeláldozást és áldozatot követelt, amit végig kellett élniük. Nem utolsó sorban természetesen kell egy olyan családi háttér is, amelyet feleségem, Beatrix megad. Aki biztonságot nyújtott a családomnak a két fiúgyermekemmel, Gáborral és Balázzsal. Azt hiszem az ő nevükben is nyugodtan mondhatom, háttértámogatás nélkül nem tud egy férfi sikeres lenni az életében.
– Visszakanyarodtunk a családi és érzelmi vonatkozásokra, a hála érződik a szavaiból. De a szakmai sikerek mellett ne menjünk el.
– Rájöttünk arra kollégáimmal, barátaimmal, hogy dolgoznunk kell egy egri fejlesztésen. Ez az egri Patakparti Egészségház volt, amely szép siker. Jelen pillanatban 11 ezer páciensünknek, egri polgárunknak a betegellátását nyújtjuk, hat orvossal. Mindenkinek biztosítani tudjuk azt a privát szférát, ahol az orvos-beteg találkozók meg tudnak történni, Európai Uniós színvonalon. És méltó helyre került ez a rendelőintézet. Vállalkozói munkánkat 2009-ben az Év Heves Megyei Vállalkozója Díjjal ismerték el, 2017-ben Pro Agria szakmai díjat kaphattam. Ezeket nem ömlengésként idézem vissza, inkább csak magam is végiggondolom azt a sorozatot, amelyek olyan percek voltak, hogy aztán most pedig egy nagyszerű, magasrangú elismerés kapcsán beszélgethetünk, úgy, hogy ennek kapcsán pedig nehezen találom a szavakat. Ez egy életpályához kapcsolódó elismerés.
– Az ars poetica: törekedjünk tartásra, becsületesen egymás segítésére lenni, segítségére lenni, ne menjünk el egymás mellett érzelmek nélkül és mindenféle hideggondokkal. Ez lehet a kulcs voltaképpen? Tehát ez az a plusz, amit úgy lehet beletenni, hogy valaki elérjen egy olyan szintre, amikor már érdemkeresztet kap?
– Soha nem szabad elfelejteni, hogy az ember honnan jött és ki lett. Annyira hideg a világunk, annyira rohanós. Elfutunk egymás mellett a saját bajainkkal vagyunk elfoglalva, bezárkózva élünk és nem törődve a másikkal. Kell egy kis többlet, minden nap ezzel kell ébredni. Hányszor van úgy velem is, hogy azt érzem, megcsömörlök, elfáradok, kimerült vagyok. De amikor türelmetlennek érzem magam, vagy nem úgy beszélek, ahogy kellene, hál’ Istennek mindig van a környezetemben kontroll. Ezek a kontrollok az én kolléganőim, kollégáim, akikkel együtt dolgozunk, és mi mindnyájan egy közösséget alkotva felhatalmaztuk a másikat arra, hogyha látja a jeleket, akkor szóljon, és nyújtsunk segítséget a közösségünkön belül. Ez lehet egy közös vacsora, egy pohár bor, egy beszélgetés, vagy csak egyszerűen megosztani valakivel az embernek a fájdalmát. Máris újult erővel tudom indítani a következő napot.
– És újult erővel mehet az érzelmi „adok-kapok” játék a rendelőben?
– Mindenféle önérdekű gondolatok és ellenszolgáltatások nélkül kell tudni adni. Amúgy is azt gondolom, hogy ugyanannyit fogok vissza is kapni, és én ezzel töltődök fel. Nekem ez az egészségügy: a pont az életemben, ami nem csak elvisz, hanem vissza is ad. És ennél szebb hivatás kevés van. Biztos van, csak hát nekem ez a legszebb és a legjobb. Azok a visszaadott energiák, amikkel itt az ember egy-egy sikeres gyógyítás után, egy sikeres alkotás után, akár egy egészségház átadása után „érkeznek”, maradandó emléket hagy. Ezzel nyomokat hagyunk, és ha már majd nem fogunk létezni, az embereknek a fejében élni fog az emlék, hogy volt kihez fordulni, aki megsimogatta a buksinkat, meglapogatta a hátunkat, és mindig volt egy-két kedves jó szava hozzánk. Ez már nekem elegendő ahhoz, hogy elmondhassam: letettem az életemben azt, amire a gyerekeim, vagy majd az unokáim vissza tudnak keresni, és azt mondják, hogy ez bizony ez így jó volt, ezt jól csináltam.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
