Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Folytatja a 3204-es és a 3206-os jelű út felújítását a HE-DO Kft. Heves megyében

Boconádnál már befejeződött a 3204 es je lu ut felujitasa

Folytatja a 3204-es és a 3206-os jelű út felújítását a HE-DO Kft. Heves megyében

Szponzorált tartalom.

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tavasz beköszöntével, a téli leállás után folytatja a 3204-es jelű úton az aszfaltozási munkálatokat három településen a HE-DO Kft. A cég szakemberei a Detk‒Nagyfüged összekötő út felújítását szintén tavasszal fejezik be a 3206-os jelű úton.

Heves megye több településen újítja fel az aszfaltot a HE-DO Kft. A cég szakemberei a 3204-es jelű, Gyöngyös‒Heves összekötő úton a 17+400-as és 27+100-as kilométerszelvények között, a 3206-os jelű úton a 3+184-es és 5+808-as kilométerszelvénye között dolgoznak.

A felújításra a kivitelezési pályázatot mindkét útszakaszra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki. A burkolat tönkrement, számos hiba és deformálódott profil alakult ki a felborult útalap következtében, ezért vált szükségessé az említett szakaszok megerősítése. 

„A 2021-es munkákat folytatva jelen pillanatban Tarnaméra, Tarnazsadány és Nagyfüged községekben a süllyesztett szegély építését és az aszfalt kopóréteg bedolgozását végzik kollégáim a 3204-es jelű úton. Ezzel párhuzamosan történik a szakaszon található hidak felújítása is alvállalkozó bevonásával. A befejező munkálatok részeként elkészül a nemesített padka, a végleges forgalomtechnikához tartozó burkolatjel festés, valamint kihelyezzük az új KRESZ-, illetve útbaigazító táblákat is. A szerződés szerinti tervezett befejezési határideje ennek a szakasznak 2022. április eleje. A 3206-os jelű úton Detk térségében az aszfaltburkolat marást követően a 3+620-as kilométerszelvényben lévő híd felújítását és kopóréteg cseréjét végezzük el félpályás forgalomkorlátozás mellett. Itt április közepén fejezzük be a munkát” – tájékoztatott Pintér Gábor, a HE-DO Kft. főépítésvezetője.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.