Lépjen kapcsolatba velünk

Sakk: akár a bravúr is összejöhetett volna

Chess 4794265

Sakk: akár a bravúr is összejöhetett volna

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az NB. II. nyolcadik fordulójában ügyesen tartották magukat az egriek a tapasztaltabb fővásosiakkal szemben, de végül, nagy küzdelemben alulmaradtak. Négyen nyerni tudtak az egriek közül.

A nyolcadik fordulóban a Budapesti Sárkány DSE-SINUS csapatát látta vendégül az Egri Bolyky Bástya SE. Nagy küzdelemben 6,5-5,5 arányban nyertek a vendégek, habár sokáig nyerésre álltak a hazaiak – ismertette a hétvégi verseny menetét az egyesület elnöke. Vajda Albert úgy fogalmazott, „végül kiütközött az újonc csapatunk tapasztalatlansága, és több jó állást is elvesztettünk”.

Pillanatkép a versenyről

Az egri csapat pontszerzői

Győzött: Sr. Vajda Albert, Kis József, András Imre és Oroján Sándor. Döntetlent ért el Vas Vince, Szekeres Sándor és Szegő Krisztián.

Az utolsó fordulóban szabadnapos lesz az Eger a Szigetszentmiklós visszalépése miatt. A csapat jelenleg a 8. helyen áll, és nagy eséllyel ott is fogják befejezni a bajnokságot. A következő két évben szeretnének az NB I-be kerülni, ezért a nyári átigazolási szezonban 4-5 játékossal meg kell erősíteni a keretet – tudtuk meg Vajda Alberttől.

Az idei bajnokság legjobb pontszerzői: Sr. Vajda Albert, 8-ból 5,5 pont veretlenül; Huszár Lóránt 8-ból 4,5 pont és Oroján Sándor 4-ből 3 pont.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.