Mint arról korábban az Eger Hírek többször is beszámolt, a Tulipán téri vasúti átkelőtől a Vadrózsa utcáig felújítják az utat. A munka kedden elkezdődött, jövő szerdán pedig már a megújult úton lehet majd autózni.
Az érintett útszakasz állami kezelésben van, annak állapotáért nem a város a felelős, hanem a Magyar Közút Nonprofit Kft. Helyi kezdeményezéssel tehát nem volt megoldható a felújítás, de dr. Pajtók Gábor, a Heves 1. számú választókörzet Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, valamint Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke közbenjárására sikerült elérni, hogy rendelkezésre álljon az anyagi forrás erre a munkára, és el is végezhessék a teljes felújítást.
Bódi Zsolt, Felnémet önkormányzati képveselője az Eger Híreknek elmondta, hogy ezzel a fejlesztéssel, valamint a TOP Plusz pályázat forrásának eredményeként a teljes bervai bekötőút felújítása befejeződik, és
a tervek szerint szerdára már az új útszakasz aszfaltozási munkálataival is végez a kivitelező.
A munkálatok kedden a régi burkolat felmarásával indultak el, jelenleg pedig már a kopóréteget terítik a kivitelezők.
Fotók és videó: Bódi Zsolt Facebook-oldala
