Nemzetközi színvonalú dallal jelentkezett a Dora & The Fools. Az együttes zenei berkekben már nem volt ismeretlen eddig sem, de a Burning House című újdonság magasra teszi a mércét. Interjú.
A Dora & The Fools együttes 2020-ban alakult Egerben, a The Hangover Band „nyomdokain”. Tagjai az énekes Ozsvár Dóra, a vokalista, szólógitáros Bali Ádám, a gitáros Bóta Tamás, a hegedűs Bukta László, a basszer Sárvári Dávid és a dobos Semperger Dávid. Itt az újdonság, a Burning House, kattintsunk a lejátszásra, s közben alább az interjú az énekesnővel, Dórival.
– Ádám zenei szakon járt főiskolára, talán neki van a legnagyobb képzettsége közülünk. Régi a kapcsolatunk, 6 éves korunk óta ismerjük egymást. Már amikor a 9-es iskola udvarán énekeltünk együtt, akkor tudtuk, hogy életre szóló barátság alakul ki közöttünk. Amikor Ádámék a The Hangover néven futottak, szeretett volna női éneket a dalaikba, ezért megkeresett engem. Nem volt tehát ez újdonság, sőt, színházban is játszottunk együtt, 14-15 évesen is próbálkoztunk már közös zenéléssel. Szóval előbb a Hangoverhez csatlakoztam, majd amikor a dobos Budapestre költözött, és már nem tudta vállalni az egri zenekart, jött Dávid. Akkor döntöttük el, hogy ha már tagcsere, stílusváltás, akkor változzon a név is.

– Dora & The Fools: már sejteti, hogy ez alapján milyen zenére is számíthatunk, de nem mondanám elcsépeltnek. Jó választás.
– Könnyen befogadható, leírja, hogy kik vagyunk, én a frontember, és mögöttem milyenek a srácok.
– Magas a mérce, amit magatok elé támasztotok a debütáló klippel.
– Köszönjük, ez is volt a cél. Vannak Egerben jó zenekarok, de meg akartuk mutatni, hogy mi is tudunk nagyot alkotni, és most, hogy végre összehozhattunk egy klipet, szerettünk volna egy nagyszerű indítást.
– Klipként valóban ez a debütálás, de egy dalotok már volt, tavaly év végén a Just a Song.
– Azzal az volt a cél, hogy zeneileg megismerhessen minket a hallgatóság. A Burning House szerintem még jobb, nem véletlenül ehhez szerettünk volna klipet.
– Az első klip egyúttal bedurrantja a fesztiválszezont is?
– Nagyon szeretnénk fellépéseket, az egri közönség többször találkozhat is velünk, de a nagy rendezvények fellépőinek listája már korábban összeállt. Ez még nem a mi szezonunk lesz, de a következő már mindenképpen, az lesz a kiugró.
– Addig legalább nem lesztek „egy-két számos” előadók.
– Készülnek új dalok, szeretnénk nagylemezt is megjelenteni, legkésőbb ezen a nyáron.
– A streaming világában mi szükség van arra?
– Szeretünk alkotni, szeretjük, amit csinálunk. Van az egésznek egy nagyszerű folyamata, az ötletelés, a próbák, a dalszerzés, a stúdiózás… Közösségkovácsoló nekünk, és a közönségünk pedig egy szép képet kap rólunk. Én is veszek lemezeket a mai napig, jó érzés, hogy kezembe veszem, érzem az illatát, átlapozom a bookletet, meg tudom fogni, és a vásárlással a kedvenceimet is támogatom. Visszaigazolás az együtteseknek, erre szerintem szükség van. Megvan a streaming előnye is persze, de a hagyományos formátumoknak is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















