Lépjen kapcsolatba velünk

Vonatozók figyelem! Pályafelújítás miatt módosul a menetrend

Vonat eger

Vonatozók figyelem! Pályafelújítás miatt módosul a menetrend

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, illetve a Keleti pályaudvar és Ferencváros között május 6-ig éjszakánként 23:30-tól 4 óráig pályafelújítást végeznek. Emiatt a Budapest–Hatvan vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Budapest–Hatvan vonalon:

A Keleti pályaudvarról Hatvanba 3:55-kor és 23:50-kor, valamint Hatvanból a Keleti pályaudvarra 22:50-kor induló S80-as vonat helyett a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A vonalon a pótlóbuszok a Keleti pályaudvar mellől, a vonatok menetrendjéhez képest korábban indulnak, illetve később érkeznek. Kőbánya felső és Hatvan között a vonatok menetrendjei változatlanok, kivéve a (3068-as számú) S80-as vonatot, mely Kőbánya felső és Hatvan között 3 perccel később közlekedik.

A Budapest–Hatvan vonalon április 8-tól 11-ig és május 6-től 9-ig Budapest-Keleti–Kőbánya felső állomások között pályakarbantartási munkákat végeznek, ezért a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Keleti pályaudvarról egész órakor Egerbe induló Agria InterRégió vonatok 25 perccel hamarabb, óra 35-kor indulnak, és Gödöllőig minden állomáson és megállóhelyen megállnak. 20 óráig nem közlekednek a Keleti pályaudvarról óra 35-kor Gödöllőre induló S80-as vonatok (3120, 3130, 3140, 3112, 3132, 3152, 3114, 3134, 3154, 3174, 3126, 3146, 3166, 3186, 3128, 3148).

Rövidebb útvonalon, Kőbánya felső és Gödöllő között közlekednek 7-től 20 óráig a Keleti pályaudvarról óra 5-kor Gödöllőre, 7-től 21 óráig a Gödöllőről óra 15-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonatok (3110, 3122, 3142, 3162, 3124, 3144, 3164, 3116, 3136, 3156, 3176, 3118, 3138, 3117, 3137, 3157, 3115, 3135, 3155, 3175, 3113, 3133, 3153, 3173, 3111, 3131, 3151).

A Gödöllőről óra 30-kor, illetve 35-kor a Keleti pályaudvarra induló Agria InterRégió vonatok 7 óra után 10-15 perccel később, óra 45-kor indulnak tovább a Keleti pályaudvarra, és minden állomáson,  megállóhelyen megállnak, mert nem közlekednek a Gödöllőről óra 45-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonatok (3119, 3139, 3159, 3127, 3147, 3167, 3125, 3145, 3165, 3185, 3123, 3143, 3163, 3183, 3121, 3141, 3161, 3171).

Pótlóbuszok közlekednek a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a Keleti pályaudvarról 3:55-kor és 23:50-kor Hatvanba induló S80-as, az 5 órakor Egerbe induló Agria InterRégió, a Hatvanból 3:46-kor és 22:50-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonat helyett (3000, 540, 3068, 3029, 3061).

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.