Lépjen kapcsolatba velünk

A Tárkányi úton is vége lesz a zötykölődésnek

Ut

A Tárkányi úton is vége lesz a zötykölődésnek

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Bervai út után ott folytatódnak a felnémeti munkálatok.

A friss fejleményekről Bódi Zsolt, Felnémet fideszes önkormányzati képviselője számolt be a Facebook-oldalán.

Azt írta: „folytatódnak a munkák, a Magyar Közút megkezdte a Tárkányi út javítását. Türelmet és megértést kérünk!”

Mint az Eger Hírek megtudta, szakaszos felújításról van szó, ezen a héten az Eger felé, jövő héten a Felsőtárkány felé tartó oldalon dolgoznak.

Mint ismert, a közelmúltban készült el a Berva út aszfaltozása, így már a vasúti átjárótól a lakótelepig jobb körülmények között autózhatnak az arra járók, lakók.

Bódi Zsolt fotója

Most a Tárkányi utcában is dolgoznak, ami egy hosszú ideje meglévő problémának a megoldása. Korábban az Eger Hírek is érdeklődött a Magyar Közút Nonprofit Kft.-nél, hogy tudnak-e a burkolat megromlott állapotáról. Akkori válaszukban tudatták, hogy igen, tisztában vannak vele, és 2021-ben még arról tájékoztattak, hogy igyekeznek majd betervezni a javítást. Ez tehát most megtörténik.

Korábban írtuk:

Elkészült a Bervai út felújítása Felnémeten
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.