Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Pongrác

Sötét
Fény

Szijjártó: „Nem hagyjuk, hogy a magyar családok gázellátása veszélybe kerüljön!”

Szijjartop

Szijjártó: „Nem hagyjuk, hogy a magyar családok gázellátása veszélybe kerüljön!”

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szijjártó Péter szerint megvan a megoldás arra, hogyan lehet rubelben fizetni az orosz gázért úgy, hogy azzal nem sértenek meg semmilyen uniós szankciót, de biztosítják az ország földgázellátását. A részleteket most dolgozza ki az MVM leányvállalata, a CEEnergy és a Gazprom leányvállalata, a Gazprom Export – közölte a külügyminiszter legújabb videójában.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ez a két cég kétoldalú megállapodást kötött, és ebben az Európai Unió semmilyen módon nem vett részt, ezért nem látják szükségét annak, hogy az EU ebben a kérdésben koordinációs szerepet töltsön be. A miniszter kihangsúlyozta, hogy a két vállalat szerződött egymással, és most ők módosítani fogják a szerződésüket. A tavalyi szeptemberben kötött szerződésben kikötésre került az a lehetőség, hogy át lehet térni más pénznemre az euróhoz képest – tette hozzá. A megoldás az alábbi:

Az MVM leányvállalata létrehoz két számlát a Gazprom Banknál, amely nincs rajta a szankciós listán: egy euró és egy rubel számlát. Az MVM leányvállalata a jövőben euróban fizet a Gazprom Banknak, a Gazprom Bank konvertálja a befizetett eurót rubelre, az összeg pedig továbbításra kerül a Gazprom Exportnak.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ez a megoldás teljesíti a kifizetést, amely a szállító új igényeinek megfelel, de közben nem sért semmilyen szankciót.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.