Lépjen kapcsolatba velünk

Önkormányzati cégek támogatásról döntött a grémium – videó

Önkormányzati cégek támogatásról döntött a grémium – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Rendkívüli ülést tartott az egri közgyűlés szerdán, melyen fontos témákat tárgyaltak, döntöttek az önkormányzati cégek átmeneti támogatásáról is. Oroján Sándor a Fidesz-KDNP frakcióvezetője közgyűlés utáni értékelőjében hangsúlyozta, erre azért volt szükség elsősorban, hogy ne legyenek bérfizetési problémák az önkormányzati cégeknél.

Azért volt szükség a rendkívüli közgyűlesre, mert az egri cégek ebek harmincadjára voltak hagyva. Ez azt eredményezte, hogy nem volt üzleti tervük. A mai napig nem számoltak el a működési támogatással. Ha ez így maradna, akkor a következő hónapokban bérfizetési problémák adódhatnának, mert nem kapnának idei évi bértámogatást ugyanis a tavalyival sem számoltak el – fejtette ki a rendkívüli ülés összehívását kezdeményezéséről Oroján Sándor a Fidesz -KDNP frakcióvezetője.

Orosz Lászlóné Ibolya előterjesztése alapján tagi hitellel segítik ki az önkormányzati cégeket arra az átmeneti időszakra, amíg el tudnak számolni a tavalyi évi támogatással. Reméljük az önkormányzati cégek új működési dimenzióba léphet az új EVAT Zrt. vezetésével is

– húzta alá a frakcióvezető.

Közgyűlés utáni értékelőjébe egy fontos félreértést is tisztázott. A polgármester, Mirkóczki Ádám azzal vádolta meg az EVAT Zrt. igazgatóságát, hogy önhatalmúlag felmentették a vezérigazgatót. Ilyen nem történt– hangsúlyozta Oroján Sándor.

Mint elmondta, a vezérigazgató maga kérte a felmentéstét és minden feltételt amit kért az igazgatóságtól megkapott. Közös megegyezéssel történik meg a vezérigazgató váltás, pályázatot írnak ki a posztra. A frakcióvezető reméli magasabb minőségbe kapcsolhat a holding és a hozzá tartozó leányvállalatok is.

Fontos közgyűlési eseményként emelte ki a rendezvények támogatásának napirendi pontját amit a grémium nem szavazott meg. Mint fogalmazott – a polgármester néhány ad hoc javaslatot terjesztett a grémium elé. Ötletszerű programokra kiemelkedően magas támogatást kérve. 24 millió forintot fordított volna programokra, többek közt motoros fesztiválra és egy erőemelő versenyre, amit a járda és útfelújításoktól vont volna el – tette hozzá.

A közgyűlés végül levette a napirendek közül és javasolták, hogy a következő hetekben kerüljön bizottság és közgyűlés elé a megfelelően előkészített anyag.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL