Motorkiállítással, koncertekkel, gasztroudvarral, valamint a polgármester dologi kiadási keretéből kettő millió forinttal támogatná, az utak felújítására szánt elkülönített összeg helyett Oroján Sándor a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője a Dobó térre tervezett Harley-Davidson Open Road Tour egri állomásának támogatását. A javaslatot csütörtökön nyújtotta be a képviselő az önkormányzat felé.
Mint ismert szerdán rendkívüli ülést tartott az egri közgyűlés, melyen a napirendek között szerepelt a városi rendezvények támogatása, ebben kapott helyet a Harley-Davidson Open Road Tour támogatásának tárgyalása is, ami végül lekerült napirendek közül. Mint Oroján Sándor a Fidesz-KDNP önkormányzati frakcióvezetője kifejtette a levételt az indokolta, hogy nem volt megalapozott költségterv a sürgősséggel tárgyalni kívánt anyaghoz, túlzó volt a 6 millió forintos önkormányzati támogatás, valamint Mirkóczki Ádám polgármester az utak és járdák felújítási keretéből akart erre a rendezvényre átcsoportosítani.
Csütörtökön Oroján Sándor javaslatot nyújtott be a motoros találkozó egri állomásának támogatására – ezt közösségi oldalán tette közzé.
Mint fogalmaz – támogassuk az eseményt, de az értékének megfelelő mértékben. Párszáz motoros Egerbe vonzása nem mérhető egy többnapos fesztiválhoz vagy a Bikavér Ünnephez.
A javaslat az, hogy a Dobó téren legyen egy színpad, rock koncert majd retro disco, gasztroudvarral és a motorok kiállításával. Ez jó a motorosoknak, és az eseményre kíváncsi egrieknek is. A rendezvényre készült egy költségbecslés, ami 2 millió forintról szól, nem 6-ról. A javaslatom ezért, hogy a város 2 milliót adjon a bulira, a szervező pedig legyen akár Beta, ahogy a polgármester is javasolta
– írja a frakcióvezető.
Az utak és járdák felújítására szánt keret helyett a polgármesteri dologi kiadási során szereplő 184 millió forintból javasolja, hogy különítsenek el a rendezvényre 2 millió forintot.
Hozzátette azt is – elég rosszak az utak, hogy ne legyenek abban a helyzetben, hogy a lakosság számára fontos apró fejlesztésektől lemondjanak. Pedagógiai célzata is van a javaslatnak: ha a polgármester a számunkra fontos kontóra ígér, inkább állja a számlát a vízfej keretéből. Ne 6-ot, csak 2-t. Ezt akár meg is köszönhetné…
A frakcióvezető egy fotót is csatolta a bejegyzéséhez, mely a Dobó téren, még február 5-én készült Ákossal, a Harley-Davidson Magyarország tulajdonosával, aki azért jött akkor Egerbe, hogy erről a rendezvényről egyeztessenek – fűzi hozzá.

Én annyit ígértem, hogy a rendezvényt Eger képviselőjeként támogatom, mert ez nemcsak egy retro Harley boldog tulajdonosaként a szívügyem, hanem egy jó marketingértékű esemény, ami egész Egernek jó. A Touron én is részt fogok venni, és nagyon remélem, hogy egy fair mértékű támogatás elegendő lesz egy remek motoros bulihoz, és sok vendég fog emiatt Egerbe látogatni
-emelte ki.
Ha a tavaly elindított, februárban konkretizált ügybe a polgármester nem gázol bele önérdekből, lehetett volna ezt mindenféle porkavarás nélkül, Eger javára, korrektül is csinálni. Nem baj, ha a képviselők többsége támogatja, rendbe tesszük a dolgokat. Hajrá, Motorosok! – zárta bejegyzését.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















