Lépjen kapcsolatba velünk

Egyetlen év alatt a korábbi források többszöröse jut a felsőoktatásra

Eger egyetem

Egyetlen év alatt a korábbi források többszöröse jut a felsőoktatásra

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lényegesen növekednek a felsőoktatásra fordított kormányzati támogatások, egyetlen év alatt a korábbiak többszörösét költjük erre a célra – közölte Szentkirályi Alexandra a Facebookon.

A kormányszóvivő a Facebookon arról tájékoztatott, hogy 2022-től jelentősen megnövelték az egyetemekre fordított kormányzati támogatások összegét. Hangsúlyozta:

egyrészt a működési költségekre fordítható összeget bővítettük, másrészt egy olyan programot hoztunk létre, amelyben a következő 8-10 évben további 2700 milliárd forintból fejlesztjük az intézmények infrastrukturáját, eszköz-infrastrukturáját, illetve a különböző képességeket is.

A kormányszóvivő szerint a program első üteme már megkezdődött,

a kormány közel 200 milliárd forintot biztosít az egyetemek számára.

Az előző európai uniós ciklusban az egyetemekre körülbelül 200 milliárd forintot fordítottunk. Ezt most egy év alatt kapják meg és folytatjuk a programot – tette hozzá.

Fotó: Szinok Gábor

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL