Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Egy 1999-es szótár előszavát kapták meg a diákok a magyarérettségin

Érettségi Magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsga

Egy 1999-es szótár előszavát kapták meg a diákok a magyarérettségin

Ez a cikk több, mint 4 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egy 1999-ben kiadott szótár előszavát kapta az a 70 ezer diák, aki középszinten érettségizett magyarból. A kétoldalas szöveg elolvasása után különböző szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk – írja az Eduline.

Tisztán nyelvészeti szöveget kaptak a magyarból középszinten érettségizők a feladatsor első részében – egy szótár előszavát kell elolvasniuk, amelyben szinonimákról, más szótárakról és szócikkekről is szó van. A szövegben bőven vannak nyelvészeti kifejezések is, a téma valószínűleg nem áll túl közel a 18 évesekhez.

A magyarérettségi első feladatsorának megoldására a diákoknak egyébként 90 percük volt – ennyi idő alatt egy szövegértési és egy rövid szövegalkotási feladatsort kellett megoldaniuk.

Először egy 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét kellett elolvasniuk, majd az alapján megoldani a különböző feladatokat. Például meg kellett keresniük a szövegben megtalálható megállapításokat, érveket, álláspontokat, összefüggést kellett keresniük a cím és a szöveg, vagy éppen a szöveg grammatikai és stilisztikai jellemzői között, értelmezniük kellett a szövegben a logikai, tartalmi kapcsolatokat.

A szövegértési feladatok megoldásával összesen 40 pontot szerezhettek.

Heves megyében ötvennégy tantárgyból több mint 3500-an kezdték meg a 2022-es érettségi szezont. Az írásbeli érettségi vizsgák időszaka május 23-án ér véget, a maturálás a szóbelivel június 1-jétől 24-ig tart.

Heves megyében több mint 3500-an érettségiznek hétfőtől
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.