Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Botond, Mózes

Sötét
Fény

Ultrabalton: egri fiúk és lányok is dobogón végeztek, a lányok ezüstérmet szereztek

Lanyok2

Ultrabalton: egri fiúk és lányok is dobogón végeztek, a lányok ezüstérmet szereztek

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az NN Ultrabalaton egy 221 kilométeres ultramaratoni futóverseny, amelyet hétvégén rendeztek meg. Férfi és női csapat is indult Egerből, mindkettő dobogón végzett.

A nők a Nutri8 nevű csapatban indultak, már harmadjára. A csapat tagjai voltak: Ágóné Kós Lívia, Bajzáth-Bak Nikolett, Kriston Szabó Ágnes, Mezei Zita Bauge, Nagy Dorottya, Nagy Erika és Váczi Vera. 18 óra 13 perc alatt teljesítették a távot, ez az ezüstérem megszerzésére volt elegendő, ami csodálatos teljesítmény. Ők már negyedik alkalommal indultak el ezen a kőkemény megmérettetésen.

A csapatot olyan családos hölgyek alkotják, akik amatőr sportolók, illetve korábban profi-, mára pedig hobbi sportolók. A futás és a sport iránti szenvedélyük és elkötelezettségük hozta őket össze, és indultak el 4 évvel ezelőtt, első közös Ultrabalatonukra. Azóta is töretlen lelkesedéssel indulnak, és kiemelkedő teljesítménnyel, évről-évre rövidebb idő alatt teljesítik a távot. Elsőre aranyérmet szereztek, azóta rendre az ezüstérmet hódítják el.

Az egri Nutri8 7 tagú, ezüstérmes csapata (Fotó: Facebook)

Az egri férfiak (az UltraGáz csapat) sikeréről itt írtunk:

Ultrabalton: egri fiúk és lányok is dobogón végeztek

Az NN Ultrabalaton egy 221 kilométeres ultramaratoni futóverseny a Balaton körül. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2018-ra az indulók száma már meghaladta a 11 ezret. Az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt a mezőny, 2013-ban a versenyközpont átköltözött Balatonaligára. 2019-ben pedig már Balatonfüredről rajtol az UB. A teljesítésre csapatban (váltóverseny) vagy egyéniben egyaránt 32 óra áll rendelkezésre. A versenyt a Zöldgömb Sport Klub álmodta meg, az első 7 eseményt a Szupermaraton Kft. rendezte, akkoriban kb. 350 csapat állt rajtvonahoz. A nyolcadik évtől a Balatonman Triatlon Kft. szervezésében valósul meg az Ultrabalaton, 2019-ben 1200-1300 csapatot várnak a szervezők. A nemzetközi ultrafutó szövetség, az IAU, 2008. január 5-én ezüst fokozatú minősítést adományozott a versenynek, és ezzel az Ultrabalaton lett az első magyar verseny, mely ezt az elismerést elérte. A 10. Ultrabalatonon csatlakozott névadóként az NN az eseményhez, azóta NN Ultrabalaton néven kerül megrendezésre.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.