Lépjen kapcsolatba velünk

Az Agria InterRégió vonatok is érintettek a hétvégi menetrendváltozásban

D2I6313

Az Agria InterRégió vonatok is érintettek a hétvégi menetrendváltozásban

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti harmadik vágány építéséhez kapcsolódó munkálatok miatt megváltozik több más mellett az egri vonatok menetrendje is – írja közleményében a MÁV-Start Zrt.

A Keleti pályaudvarról egész órakor Egerbe induló Agria InterRégió vonatok 25 perccel korábban indulnak, Gödöllőig minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Az óra 35-kor Gödöllőre induló S80-as vonatok 20 óráig nem közlekednek – tudatták.

Rövidebb útvonalon, Kőbánya felső és Gödöllő között közlekednek 7-től 20 óráig a Keleti pályaudvarról óra 5 perckor Gödöllőre, 7-től 21 óráig a Gödöllőről óra 15-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonatok – tették hozzá.

 A Gödöllőről óra 30 perckor, illetve 35 perckor a Keleti pályaudvarra induló Agria InterRégió vonatok 7 óra után 10-15 perccel később, óra 45-kor indulnak tovább a Keleti pályaudvarra, minden állomáson és megállóhelyen megállnak, pótolják a Gödöllőről óra 45-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonatokat – írták.

Éjszaka pótlóbuszok közlekednek a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között: a Keleti pályaudvarról 3:55-kor és 23:50-kor Hatvanba induló S80-as, az 5 órakor Egerbe induló Agria InterRégió, a Hatvanból 3:46-kor és 22:50-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonat helyett – ismertették.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL