Lépjen kapcsolatba velünk

Kiállítás mutatja be Eger második érsekének munkásságát

02

Kiállítás mutatja be Eger második érsekének munkásságát

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Báró Nagyszalatnyai Fischer István egri érsek egri munkásságát bemutató kiállítás nyílt az egri Főegyházmegyei Könyvtár barokk termében a főpásztor halálának 200. évfordulója alkalmából.

Balogh Ferenc igazgató a megnyitón köszöntőjében úgy fogalmazott: egy kevésbé ismert főpásztor életútjának állomásait mutatja be a tárlat, mely a Főegyházmegyei Könyvtár, Főegyházmegyei Levéltár, az Érseki Palota, a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtára által őrzött anyagokból, az intézmények munkatársainak közreműködésével állt össze – tudósított az Egri Főegyházmegye honlapja. Fischer István érsek templomok és iskolák építőjeként, a kultúra támogatójaként is beírta nevét a történelembe.

Ternyák Csaba egri érsek megerősítvén az elhangzottakat rámutatott: nem minden főpásztor emléke él élénken bennünk. Érdekes egybeesés, hogy Fischer érsek kétszáz évvel Ternyák érsek hivatalba lépése előtt kapta az érseki kinevezést. A főpásztor elmondta: az elődök munkája mindig nagyon fontos és oda kell figyelni rá, valószínűleg Pyrker érsek azért is kaphatta szepesi, majd egri kinevezését, mert Ferenc császár családját elődje, Fischer István hosszú időn keresztül a háborús időkben vendégül látta. Személyes életéről szólva a főpásztor elárulta, egri megbízatása előtt Seregély István érsekkel hosszú időn keresztül dolgozott együtt, s a baráti kapcsolat később is megmaradt. Az elődök példát adnak és munkára sarkallnak.

Ezután Csorba Erzsébet történész, könyvtáros, a kiállítás kurátora ajánlotta a közönség figyelmébe a vitrinekben elhelyezett dokumentumokat, tárgyakat. Mint mondta: Fischer érseknek köszönhető, hogy a könyvtár főegyházmegyei rangot kapott, s ő volt az, aki a líceumi oktatást segítette a nehéz időkben, így kerülhetett például a kor nagy tudósa, Tittel Pál Egerbe. Segítette a Magyar Nemzeti Múzeum indulását és a Ludovika Akadémiát, és a nélkülözők felkarolásában is komoly szerepet vállalt.  A főegyházmegye második érsekeként a területi szervezésben is fontos munkát végzett.

A kiállítás október 31-ig látogatható az Egri Főegyházmegyei Könyvtár nyitvatartási idejében.

Fotók: Egri Főegyházmegye

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL