Az olimpikon emléktáblájának kezdeményezője lánya, a magyar-amerikai rendező Kovács Klaudia, valamint Kovács Cs. Tamás, az érintett körzet önkormányzati képviselője.
A fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt híres úszónő nevét 2010 óta utca viseli a Felsővárosban. Eger közös emlékezete most egy újabb tárgyi gesztussal bővülhet.
– A híres úszó szinhaz- és filmrendező lányával közösen gondoltunk az emléktáblára – mondta el az Eger Híreknek Kovács Cs. Tamás. Mivel az ő rövidfilmjének premierje most, a filmfesztiválon, Cannes-ban lesz, így az avatást a következő, június 6-ával induló héten szeretnénk megvalósítani, a Lájer Dezső utca 17. szám alatt. Ez volt annak idején családjuk otthona – tette hozzá az önkormányzati képviselő.
– Ismerőse vagyok a családnak, emellett az Egri Vízilabda Klub igazgatójaként a vizes sportokhoz is van kapcsolódásom, ráadásul én vagyok az érintett körzet önkormányzati képviselője, így több irányból is „szívügyemnek” mondható ez az emléktábla – fejtette ki portálunknak nyilatkozva.

Erdélyi Éva (Eger, 1943. szeptember 15. – Budapest, 1978. március 17.) úszó olimpikon és Eger városának egyik legeredményesebb sportolója – írja róla a Wikipedia. Az Egri Dózsa SE úszónője volt. 1961 és 1965 között összesen tíz alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az 1961-es San Remo-i olasz-magyar úszóviadalon aranyérmet szerzett, az országos bajnokságon pedig a 4×100 méteres női gyorsváltó tagjaként bronzérmes. 1962-ben a budapesti angol-magyar úszóviadalon, a 4×100 méteres női gyorsváltó tagjaként, első helyezést ért el. Ugyanebben az évben, Piesteritzben az NDK-Magyarország összecsapáson, 100 méteres gyorsúszásban aranyérmes volt.
1964-ben a magyar válogatott tagjaként részt vett az 1964. évi tokiói olimpián, ahol Erdélyi Éva, Túróczy Judit, Takács Katalin, Madarász Csilla összeállítású 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként negyedik helyezést ért el. Az olimpián való eredményes szerepeléséért a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokozatát kapta.
Az 1965. évi budapesti Universiadén (az egyetemi sportolók számára, a International University Sports Federation által szervezett nemzetközi sportesemény) 4×100 méteres gyorsváltóban egy arany- és 100 méteres pillangóúszásban egy bronzérmet nyert.
Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán (jelenleg Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) magyar–történelem–testnevelés szakon tanári oklevelet szerzett, majd tanárként, később az egri Dobó István Vármúzeum muzeológusaként tevékenykedett.
Erdélyi Éva 1978-ban gázrobbanás során, tragikus körülmények között fiatalon vesztette életét.

Az úszónőről nevezték el a Pro Agria Úszó-Emlékverseny négy emlékszámát mely az egri úszósport kiválóságairól emlékezik meg. 2010-ben Eger városa – a Felsőváros városrészben – utcát nevezett el Erdélyi Éváról.
(Fotók Erdélyi Éváról a lányától, Kovács Klaudiától.)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













