Lépjen kapcsolatba velünk

Kazinczy-érmes lett az Eszterházy két hallgatója

Kazinczy érem

Kazinczy-érmes lett az Eszterházy két hallgatója

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A jubileumi, 50. országos Kazinczy Szép Magyar Beszéd Versenyen az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem két hallgatója is Kazinczy-érmes lett, Sulyok Boglárka és Klusovszki Kíra .

Május 13-án, immár 50. alkalommal rendezték meg a felsőoktatási intézmények hallgatói számára a Kazinczy Szép Magyar Beszéd Verseny országos döntőjét, melynek ezúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott otthont.

Az országos megmérettetésen a hazai és a határon túli egyetemek azon hallgatói vettek részt, akik a helyi fordulók során a legjobbaknak bizonyultak. A fiatalok délelőtt a szabadon választott szövegeket mutatták be, majd a kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A Kazinczy-emlékérmeket a zsűri elnöke, Dr. Bóna Judit (ELTE BTK) adta át a legjobban szereplő hallgatóknak.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem minden évben maximum két hallgatót kvalifikálhat a megmérettetésre, ezúttal Sulyok Boglárka és Klusovszki Kíra képviselte intézményt, akik a legmagasabb elismerésben részesültek: Kazinczy-érmet szereztek.

Mindkettőjük felkészítő tanára Dr. Jánk István, a Magyar Nyelvészeti Tanszék adjunktusa volt.

A versenykiírásnak megfelelően a résztvevők 20–21. századi magyar publicisztikai, esszé- vagy szépprózai szabadon választott szövegek, valamint a zsűri által meghatározott kötelező szöveg értő és kifejező felolvasásával adtak számot felkészültségükről. A szoros és magas színvonalú versenyben az elismert szakemberekből álló zsűri mindössze 14 hallgatót díjazott Kazinczy-éremmel- írja honlapján az egyetem.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyetem kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL