Lépjen kapcsolatba velünk

A szerelem a következő évad tematikája a Gárdonyi Géza Színházban

Gárdonyi Géza Színház

A szerelem a következő évad tematikája a Gárdonyi Géza Színházban

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A szerelem témakörére épül a Gárdonyi Géza Színház következő évadának műsorterve. A színpadon láthatja majd a közönség többek között Csehov Sirályát, a Bástyasétány 77. című operettet, a Janika című vígjátékot is. A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készülnek, valamint lesz Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál is. A GG Tánc Eger bemutatja majd a Szerelem című táncjátékot, a legkisebbeknek viszont a Hisziapiszi kapitány kalandjaival és a Kérem a következőt! – Dr. Bubó című meséjével készül a teátrum.

Elsőként, október 7-én Csehov: Sirály című tragikomédiája kerül színre. A rendkívül izgalmas, sokrétű darabot színház igazgatója, Blaskó Balázs rendezi. Ezt követően, november 18-án a Bástyasétány 77. című operettel jelentkezik a társulat Pozsgai Zsolt rendezésében, majd a Janika című vígjáték várja a közönséget december 9-én, melynek rendezője Frigyesi András – számolt be a részletes terveiről közösségi oldalán a színház.

Az Aranyrandevú című romantikus retró-komédia is a következő évadot színesíti majd, 2023. január 20-ai bemutatóval, az előadás rendezője Blaskó Balázs.

A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készülnek, Moravetz Levente rendezésében, bemutatója: 2023. április 7.Az évad a már megszokott módon az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivállal indul, 2022. szeptember 21. és 25. között.

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője úgy fogalmazott:

ezúttal is magas minőséggel, sokszínű előadásokkal készülnek az immár 11. alkalommal zajló fesztiválra. Színházunk tánctagozata a Szaffi című, korábban nagy sikerrel játszott előadást még ebben az évadban felújítja és bemutatja. A további előadásokra a következő évadban kerül sor.

A Gárdonyi-emlékévet az író Hosszúhajú veszedelem című novellafüzéréből készült táncfüzérrel köszöntik szeptember 21-én, az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál programjaként, mely előadás öt meghívott koreográfus munkája nyomán kerül színre.

A nagyszínpadon Szerelem címmel, 2023. március 10-étől látható táncjáték zeneszerzője Zombola Péter, koreográfusa Topolánszky Tamás lesz.

A gyerekeknek szóló előadásokat továbbra is a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen viszik színpadra.

A nagyszínpadon Szőke Andrea: Hisziapiszi kapitány kalandjai című mesejátéka október 19-étől, Romhányi József – Nepp József: Kérem a következőt! – Dr. Bubó című meséje 2023. február 8-ától várja a gyerekeket.

A stúdiószínpadon Szőke Andrea: Cilindercirkusz című művét mutatják be a stúdiószínpadon Egressy Zoltán: Portugál című tragikomédiáját adja elő a társulat Bal József rendezésében, majd Háy János: Házasságon innen és túl című művét Pinczés István rendezésében.

Minczér Gábor alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt évben gazdasági nehézségekkel küzdött a város, illetve a színház is, de bízik abban, hogy a következő év mindenki számára megnyugtatóbb évadot hoz majd.

A bérletek árusítása már elkezdődött, várják a közönséget a következő évadban is!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.