A DK és a Jobbik tiszavirág-életű képviselőjelöltje a közösségi oldalán indokolta döntését.
Mint arról szerdán beszámoltunk, Vermes Ádám indulásának bejelentése után néhány nappal máris kommunikációs káoszba fulladt az egri baloldal jelöltállítása a hajdúhegyi időközi választásra. Kiderült ugyanis, hogy az MSZP és a Momentum már a kezdetekkor sem értett egyet Vermes elindításával, így végül arra jutottak, hogy nem támogatnak egyetlen jelöltet sem és nem is indítanak önállóan senkit a hajdúhegyi időközi választáson. Szerdára az is kiderült, hogy a Párbeszéd is kihátrált az egri baloldal jelöltje mögül.
Vermes Ádám szombat este feltöltött posztja szerint úgy tűnik teljesen elfogyott körülötte a levegő, ezért nem kívánja tovább folytatni a kampányt, és visszalép a jelöltségtől.
Mint írja, visszalép az időközi választáson való indulástól a 7. számú választókerületben, és ezt a választási iroda felé is jelezni fogja hivatalosan. Döntésének okaként azt jelölte meg, hogy
egy sikeres kampány lefolytatásának feltételei nem állnak fenn jelen pillanatban.
A jelölt végül mindenkinek megköszönte, aki aláírásával támogatta jelöltségét, illetve a választáson induló képviselőjelölteknek sok sikert kívánt.
Korábban írtuk
Máris kommunikációs káoszba fulladt az egri baloldal jelöltállítása a hajdúhegyi időközi választásra
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














