Lépjen kapcsolatba velünk

Különadót jelentett be Orbán Viktor

ORBÁN Viktor

Különadót jelentett be Orbán Viktor

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő a Facebook-oldalán elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét – tette hozzá. Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is. Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet. Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat – közölte. Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.

Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert – mondta. „Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez” – fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

A további részleteket csütörtökön, a Kormányinfón ismertetik.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.