Folytatódik a maratoni közgyűlés, a hátralévő napirendi pontok során döntenek többek között a közétkeztetéssel kapcsolatos ügyekről, a mentőállomás támogatásáról és az óvodavezetői pályázatról is.
19:25 A közbeszerzési eljárás módosítását szorgalmazta Oroján Sándor frakcióvezető. A közbeszerzési szabályzat jelenleg tartalmaz olyan rendelkezést, ami az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság döntéshozó jogkörét részben a polgármesterre testálja. A frakcióvezető javasolta a jogkör indokoltságát megvizsgálni, esetlegesen azt módosítani. Így, ezen keresztül a képviselők is nagyobb rálátással rendelkezzenek a közbeszerzési eljárásokra, mivel a polgármesteri hatáskörben bonyolított eljárások esetén eddig erre nem volt lehetőség – olvasható az előterjesztésben. A polgármester szerint ez a javaslat a személye ellen szól, Oroján Sándor ugyanis a bíráló bizottság egyetlen döntésekor sem volt jelen, nem kért információt. A képviselők megszavazták az előterjesztést.
18:44 Döntenek az Egri Kulturális és Művészeti Központ magasabb vezetői kinevezésről szóló pályázatokat elbíráló szakértő bizottsági tagok felkéréséről. Komlósi Csaba javasolja, hogy Földvári Győző helyett Mirkóczki Zita legyen a tagja. Minczér Gábor azt mondta, azért nem kérte fel Mirkóczki Zitát, mert köztudott, hogy nincs jó viszonyban az EKMK jelenlegi vezetőjével, aki vélhetően indulni fog a pályázaton. Nem lenne elfogult a döntés. Oroján Sándor úgy gondolja van helye minden terület képviselőjének. Mirkóczki Ádám szerint politikai szereplőknek nincs helye. Bizpttsági tag lett: Földvári Győzőt, Komlósi Csabát, Pócs Alfrédet, Oroján Sándort, mint fenntartó képviselőit, valamint Szente Bélát, mint a Kulturális Központok Országos Szövetsége szakmai szervezet képviselőjét.
18:36 Megszavazták az egri mentőállomás klimatizálását, öt millió forintot.
18:25 Az ebrendészeti telep teljeskörű rekonstrukciója szükséges. A képviselők az ebtelep további működése érdekében jóváhagyták a kiszolgáló helyiségekkel ellátott konténerház megrendelését és kihelyezését a jogszabályban előírtaknak megfelelően. Várható költsége 15 millió forint, amelynek fedezete a tavalyi pénzmaradvány.
18:16 Az Eger Város Óvodái intézményvezetői pályázatának kiírásáról, valamint az Egri Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosításáról továbbá az Eger Város Óvodáiba beolvadó óvodák megszüntető okiratainak jóváhagyásáról tárgyalnak.
Új pályáztatásról döntenek először 12 nemmel szavaztak, nem írnak ki új pályázatot. Az egykörzetű óvodáról szóló korábbi döntést is hatályon kívül helyezték, a továbbiakban is három központja lesz az egri óvodáknak.
17:57 A vízfelület használat támogatásáról tárgyalnak. Elfogadták, valamint az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapokmány módosítását is.
17:20 A közétkeztetés kompenzációs kérelméről tárgyalnak. A közétkeztetést végző cég árindexálásra vonatkozó kompenzálási kérelmet nyújtott be az Önkormányzathoz az alábbi indokok alapján:
- 2021. január 1.-től 4%-os, 2022. január 1.-től 16%-os minimálbér és garantált bérminimum emelkedés
- az alapanyagárak átlag 22%-os emelkedése ez év elejétől
- a benzinárak éves átlagban 31%-os növekedése
A szerződésben lefektetett KSH által éves szinten meghatározott fogyasztói árindex szerinti vállalkozói díjemelés helyett a Szolgáltató 18% árindexálási mértéket tart reálisnak 2022. január 1. napjától, mely mindösszesen bruttó 37.220.151.- Ft vállalkozói díj kompenzációt jelentene számukra 2022. 06. 15. napjáig.
A polgármester javaslata alapján először arról döntenek, hogy bruttó 6.943.000,- Ft jogosan felmerülő kompenzációs igényt megszavazzák a szolgáltató részére. Majd a fennmaradó 30 millióról.
Bódi Zsolt reagál Minczér Gábor felszólalására, aki feltette a kérdést, kit képviselnek a képviselő. Bódi elmondta, a gyerekekkel vannak. Oroján Sándor frakcióvezető azt kifogásolja, hogy az összeg aminek a vállalkozónál kellene lenni az nincs ott, erről már novemberben rendelkezni kellett róla. Szerződésmódosításról javasol az ilyen problémák további elkerülésére. Véleménye szerint szavazzák meg most és a későbbiekben módosítanak. Mirkóczki Ádám arról, hogy ugyanarról beszélnek, a szerződésmódosításról júniusban döntenek majd.
Az irodavezető kiemelte, van rá fedezete az önkormányzatnak. A cég képviselői szót kérnek. Jászberényi Tamás közbeszerzési tanácsadó szólal fel. Elmondta, olyan határozati javaslat szükséges, ami biztosítja, hogy a cég megkapja a kért összeget. Később lehet szerződést módosítani.
14 igennel, és 2 tartózkodással elfogadták.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













