Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Irén, Írisz

Sötét
Fény

Jön a 42. Kaláka Fesztivál Egerben

Bdan5094

Jön a 42. Kaláka Fesztivál Egerben

Jön a 42. Kaláka Fesztivál Egerben

Ez a cikk több, mint 2 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Június 23-a és 26-a között lesz a program az Érsekkertben, a Barátok-templomában és a noszvaji kastély kertjében.

Több mint 4 évtizede kezdődött a Kaláka Fesztivál története a Diósgyőri Várban, majd annak felújítása után a rendezvény Egerbe költözött. Az egri várban is építkezés zajlik, így került a fő helyszín az Érsekkertbe.

– Ugyanúgy kell készülni erre is, mint a többire, csak már jelentős a tapasztalat, ami mögötte van – mondta el a Kaláka együttes tagja, az egyik főszervező Gryllus Dániel. A zenész kifejtette, hogy délutánonként mindig 4 koncertet rendeznek, nem akartak többet, hogy legyen egy kis „hézag” a programok között, előkészülni is legyen idő a következőre. Hozzátette, hogy olyan zenekarok lépnek fel, amelyek mindig nagyon jók, jellegzetes a hangzásuk, önálló zenei világot képviselnek.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja, a fesztivál művészeti vezetője a 42. Kaláka Fesztivál sajtótájékoztatóján (Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap)

Emellett színházi programokkal, versszínházzal, gyerekelőadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal is készülnek a szervezők. A fesztivál új zenekara lesz idén a30Y, a Bohemian Betyars és Müller Péter Sziámi is. A hagyományos fesztiválnyitó verskoncert keretében Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák a Kalákával közösen ad különleges műsort Noszvajon, a De La Motte Kastélyban.

Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes (1-ső Pesti Rackák); Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja, a fesztivál művészeti vezetője – (Fotó: Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap)

A szombat és a vasárnap a gyerekeké lesz. Nekik szóló koncertek, meseelőadások, játszóházak várják őket. Zenél majd a Belvárosi Betyárok, a Kolompos, a Kaláka, Gryllus Vilmos. Mesejátékot Écsi Gyöngyi és Danny Bain hoz a gyerekeknek. A kicsik kipróbálhatják mások mellett a bábjáték automatát illetve a Csupa-Csoda interaktív játszóteret is. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy idén Halmos Béla emlékkiállítás nyílik születésének 75. évfordulója alkalmából. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gárdonyi 100 című tárlata is Kaláka Fesztiválon nyitja meg a kapuit.

Cikkünk nyitóképe: balról: Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatója; Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes (1-ső Pesti Rackák); Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja, a fesztivál művészeti vezetője; Minczér Gábor, Eger Megyei Jogú Város Általános alpolgármestere – 42. Kaláka Fesztivál sajtótájékoztatója (Fotó: Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap)

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL