Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

A vasútállomás környezetének felújítása mellett új burkolatot kapott a Vaspálya utca és a Rákóczi út egy része is Jászberényben

Kép2

A vasútállomás környezetének felújítása mellett új burkolatot kapott a Vaspálya utca és a Rákóczi út egy része is Jászberényben

Szponzorált tartalom

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Befejeződött a jászberényi Rákóczi út egy részének és a Vaspálya utca aszfaltjának felújítása. A kivitelezés során a vasútállomás előtti terület teljesen megújult, a szakemberek új parkolókat és kerékpártárolókat is építettek. 

Az „Iparterületek infrastrukturális fejlesztése Jászberényben” elnevezésű projekt II. ütemét fejezte be 2022. május 30-án a kivitelező fővállalkozó HE-DO Építő Zrt. a PEKU Agro Kft.-vel konzorciumban. A HE-DO Építő Zrt. alvállalkozója a HE-DO Kft. volt.

A beruházás I. üteme még 2019-ben készült el, amelyben többek között szennyvíz-gerincvezeték, csapadékvíz-szikkasztó, gázelosztó és közvilágítás épült, valamint új teherbíró aszfaltburkolat került a Kerekudvari útra.

A jászberényi önkormányzat által kiírt beruházás II. ütemében a Vaspálya utca és a Sportpálya utca között új kopóréteg került a Rákóczi útra. Ezen a szakaszon a rossz állapotú betonjárda új térkőburkolatot kapott. A vasútállomás épületének biztonságos megközelítése érdekében a Rákóczi út végén az egyik oldalon kerékpáros és gyalogos, a másikon gyalogos átvezetés épült. Az új kerékpártárolók elhelyezése és a buszmegállók komfortosabbá tétele mellett a szakemberek huszonhat férőhelyes P+R parkolót, valamint egy, kifejezetten mozgáskorlátozottak számára épített parkolót alakítottak ki. A téren a közvilágítást napelemes kandeláberek biztosítják.

A munka a Rákóczi utcai járda építésével kezdődött, utána félpályás útzár mellett a kétoldali szegély építés, valamint a csapadék-víznyelők átépítése, illetve plusz víznyelők kialakítása történt meg. A Rákóczi utca aszfaltozását 2022. március 10-én kezdték el a kivitelezők. 

Új kopóréteg került a Vaspálya utcára is, valamint megújult az utca bal oldalán, a Kossuth út felé haladó gyalogjárda is. A kivitelezők a csapadékvíz-elvezető rendszert ezen a szakaszon is átépítették. A kivitelezési munka az útburkolati jelek felfestésével, közlekedési táblák kihelyezésével, valamint növények telepítésével zárult.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.