Csütörtök délután ismét megtelt élettel a Dobó tér. A város szívében ezúttal az Egri Lenkey János Általános Iskola végzős diákjai búcsúztak iskolájuktól, nem is akárhogyan.
A Lenkeyben mindig történik valami. Nem hiába, hogy Bíró Csaba igazgató visszatérő vendége az Eger Híreknek, hiszen már több alkalommal is volt már szerencsénk tudósítani formabontónak mondható rendezvényeikről. Volt, hogy rendhagyó tanévbúcsúztatót tartottak a strandon, tanévnyitót a körcsarnokban, vagy éppen kiszebábot égettek az iskola udvarán. Mindez persze a teljesség igénye nélkül.

Ezúttal csütörtök délután a Dobó téren tartották meg hagyományteremtő szándékkal kigondolt táncos diákbúcsúztatójukat, ahol a suli nyolcadikos tanulói mutattak be több, mesébe illő tánckoreográfiát tanároknak, diákoknak, szülőknek és persze a téren sétáló közönségnek.
A koreográfiát az iskolában tanuló egyik diák édesapja, Kiss Róbert táncoktató álmodta meg a Dobó térre, és gyakorolt heteken keresztül a nagy napra a Lenkey végzős diákjaival. Mint elmondta, a tanulók végig nagyon lelkesek és szorgalmasak voltak.
A táncelőadás utolsó felvonása igazán lélekemelő volt, hiszen a végzős nyolcadikosok a szüleiket is felkérték egy táncra, akik örömmel mondtak igent a nem mindennapi lehetőségre.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!









