Az étterem megálmodója, Kücsön Gyula engedte át a pénteki délutáni lehetőséget az egri várban, megköszönve, hogy Berecz Ádám séf ilyen nagyszerű gasztronómai attrakciót hozott össze a Tisza-tónál. Bizakodva kezdik a nyári szezont, nagyszerű dolgokkal készülnek.
Berecz Ádám, a Sarudi Sulyom Tájétterem séfje az Eger Híreknek elmondta, élvezte, hogy ekkorát szólt a puska, és megköszönte a tapsot is, ami eszébe jutotta a tavalyi Bikavér Ünnepet, ahol a főztjét dicsérték hasonlóképpen.

Kücsön Gyula, az étterem és a Sarudi Élményfalu tulajdonosa, megálmodója portálunknak beszámolt arról, hogy Sarudon a hétvégén nyit a strandjuk, indul a szezon, készül a vízi játszótér és a kikötők is. Mostanra körbekerékpározhatóvá vált a komplett Tisza-tó, ahol még a valódi, „nagybetűs” zöld környezettel találkozhatnak a látogatók, új kilátók is épültek, melyek a legvonzóbb attrakciók jelenleg – emelte ki.

Ezek mellett szeretnék megteremteni a tó modern gasztronómiáját is, ezt a célt szolgálja az étterem. A Sulyom séfje, Berecz Ádám sikere „nem vehető el” ebben
– fogalmazott Kücsön Gyula – magyarázatot adva arra, hogy az eredetileg neki felajánlott díszlövés lehetőségét végül miért adta át kiváló szakember kollégájának.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!