Nem egyedi a jelenség, szinte mindenhol áremelésre kényszerülnek előbb vagy utóbb, a növekvő bérköltségek és az elszálló energiárak miatt. Mutatjuk az új díjszabást.
A strandok drágulásához is hozzá kell szoknunk ebben az időszakban. A törökszentmiklósi fürdő változó díjszabását például épp most írta meg az Új Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap. A cikk tanulsága szerint ott 20 százalékos a drágulás.
Ami nekünk, egrieknek és persze a hozzánk látogató turistáknak fontosabb, az az egri Termálfürdő változó jegyára, amelyet a strand honlapjáról kimásolva táblázatban mutatunk:

Eszerint az egriek belépője 1300-ról 1800 forintra drágul, de jó hír, hogy ez csak „egyetlen lépcsőben” változik, nem úgy, mint a normál felnőtt belépő, ami a hétvégén már 2400 forintba kerül majd, júliustól pedig tovább emelkedik, és 3200 forint lesz. A nyugdíjasokat kevésbé érinti a strand inflációja: 800 helyett 1000 forint lesz a belépőjük, a különbségen egyetlen gombóc fagyit sem tudnának már venni.
Jóhírként beszámoltak arról, hogy péntektől már a Hadnagy utcai bejárat is üzemelni fog, illetve indul az Éjszakai fürdőzés sorozat is a hétvégétől.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















