Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

„Újra itt van a nagy csapat” – 24 órás szolfézs maratont tartanak a zeneiskolások – videó

„Újra itt van a nagy csapat” – 24 órás szolfézs maratont tartanak a zeneiskolások – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csütörtökön 10 órakor kezdődött és egészen másnap 10 óráig tart a 24 órás szolfézsóra az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában. A idén már harmadik alkalommal megrendezett esemény közösségi oldalán azt írták „Énekelnek, kottáznak, szolmizálnak, beszélgetnek, zongoráznak….ráadásul mindezt önszántukból. Ha nem hiszed, járj utána”. Mi utánajártunk és valóban így van, sőt egy egész zenekar összeállt és hangosan zengik az Illés együttes Újra itt van című számát. Nézzék meg videónkat!

Három évvel ezelőtt pattant ki a diákok fejéből, hogy mi lenne ha szerveznének egy 24 órás szolfézs órát, ahol önfeledten zenélhetnének, szórakozva tanulnának és még rekordot is döntenének szolfézs tanárnőjük Osztermayerné Bóta Enikő segítségével. Megvalósították.

Idén 17-en vesznek részt a programon, de ezúttal olyan volt tanulóik is csatlakoznak, akik már zeneművészeti szakközépiskolába vagy zeneakadémiára járnak. Visszajönnek tanárokhoz, csoportokhoz, beszámolnak a szakmai előrejutásukról is, beszélnek arról milyen örömök, nehézségek vannak a pályán.

A részvevő növendékek nagy része zenei pályára készül innen is a lelkesedés a 24 órás próbatétel iránt, amin énekelnek, mini koncertet adnak a hangszerükön, kottáznak, vagy zenét hallgatnak majd. Egyik produkciójukban hangosan zengik, „újra itt van a nagy csapat”

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.