Lépjen kapcsolatba velünk

Varga Mihály: nő az önkormányzatok támogatása jövőre

170909 varga mihaly1

Varga Mihály: nő az önkormányzatok támogatása jövőre

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jövőre nem csökken, hanem 95 milliárd forinttal nő az önkormányzatok támogatása – mondta a pénzügyminiszter kedden Budapesten, miután a jövő évi költségvetésről tartott előadást a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén.

Varga Mihály az előadást követő sajtótájékoztatón azt mondta, jövőre 969 milliárd forint lesz a teljes önkormányzati támogatási keretösszeg, az önkormányzati rendszer teljes gazdálkodási kerete pedig négyezer milliárd forint.

A miniszter kiemelte: a cél, hogy a jelenlegi háborús körülmények között is válságállóvá tegyék a magyar gazdaságot és a települések költségvetését.

Szita Károly kaposvári polgármester, az MJVSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: azt kérték Varga Mihálytól, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem tudják kigazdálkodni a rezsiköltségek emelkedését, számíthassanak a kormány segítségére. Hozzátette: az önkormányzatoknak a legfontosabb, hogy a jelenlegi körülmények között megőrizzék az elmúlt tíz év eredményeit.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.