Lépjen kapcsolatba velünk

Nem lehetett tovább halasztani az áremelést a strandon

1806 egri termal strandfurdo

Nem lehetett tovább halasztani az áremelést a strandon

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ezt mondja az ügyvezető. Molnár László szerint 9 éve emelkedett utoljára a jegyár. Arról is beszámolt, hogy a jogos panaszok után oka van, hogy nem dolgoznak tovább együtt az önkormányzat másik cégével, a Városgondozással.

Mint ismert, a közelmúltban emelkedett a strandon belépő ára, a drágulás pedig érinti az egri lakosok kedvezményes jegyét is.

Drágul az egri strand

A döntéssel sem Mirkóczki Ádám polgármester, sem a városvezetés nem értett egyet. Ezzel kapcsolatban Farkas Attila alpolgármester tartott sajtótájékoztatót szerda délután a városházán. A Szent István Rádió Hírmondó című hírműsorában megszólaltatták az Eger Termál Kft. ügyvezetőjét is.

Molnár László felhívta a figyelmet arra, hogy

2013-ban emelkedtek utoljára a jegyárak az egri strandon, miközben azóta lényegesen nagyobb gáz- és villanyszámlát fizet a vállalat.

Azt mondta, jogos elvárás a vendégek részéről, hogy fejlesztések történjenek a fürdőben, de ehhez is anyagi forrásokra lenne szükség. – Megvizsgáltuk a környékbeli strandokat, és még mindig a legolcsóbbak között vagyunk. Hasonló árszínvonal van a közelben, de hogy a belépőért ingyen lehessen a csúszdát, vagy az élménymedencét használni, olyan nincs máshol – hívta fel a figyelmet a cégvezető. Hozzátette, hogy minél később történik meg az emelés, annál fájóbb, hiszen annál nagyobb az összeg, amivel szembesül a strandolni vágyó.

Beszélt arról is, hogy az eddigi hiányokat működési támogatásokkal enyhítette az önkormányzat.

De hiába nyereséges önmagában a strand, ha a bevételt az uszodák fenntartására kell fordítani, miközben nem csak karbantartani kellene, hanem felújítani is a medencéket

– fogalmazott Molnár László.

Nem dolgoznak tovább a Városgondozás Eger Kft.-vel

A döntés furcsának tűnhet, mivel mindkét vállalat egri, önkormányzati tulajdonú. Az Eger Termál Kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy nem egyoldalú szerződésbontás történt, hanem közös megegyezéssel „szakítottak”. Általános takarításra, zöldfelület- és medencekarbantartásra volt megbízatás, a végén már a minimálisnál is kisebb létszámmal zajlott a munka – mondta Molnár László. Felhívta a figyelmet arra, hogy

rengeteg jogos panasz érkezett a vendégektől a tisztaságra, a szemetes környezetre, a nem megfelelő takarításra, amiket ő rendre jelzett a Városgondozásnak,

de nem történt pozitív változás. – Ők is önkormányzati cég, szerettük volna támogatni őket a megbízatással, de végül nem tehettünk mást – fogalmazott a strand vezetője a hírműsorban.

Egri strand
Egri strand

A városvezetés stranddal kapcsolatos üzletpolitikája 2019 óta nem változott

Erről az üzletpolitikáról pedig Farkas Attila alpolgármester beszélt a strand ügyében tartott szerdai sajtótájékoztatóján. Eddig sem és most sem támogatnak olyan jegyáremelést, ami az egrieket érinti – hangzott el. Viszont ehhez képest május 18-án Molnár László az Eger Termál Kft. vezetője Minczér Gábor alpolgármester úr részére elküldte a 2022. évben tervezett, a Termálfürdőt érintő áremelés tervezetét – fogalmazott a politikus. A városvezetés ezt átnézte, Mirkóczki Ádám polgármester úr pedig erre azt a választ adta, hogy a vezető által javasolt jegyáremeléssel kapcsolatban nincs ellenvetése, de csak abban az esetben támogatja, amennyiben a város lakosai számára a belépési díj változatlan marad – mondta. Hozzátette, júniusban a sajtóból értesültek arról, hogy a Termálfürdő jegyárakat emelt, de ez az Egerben élők kedvezményes belépőinek árát is érinti, hiszen 500 forinttal drágultak.

Farkas Attila alpolgármester a sajtótájékoztatón (Fotó: Facebook, Eger Város Hivatalos Oldala)

Az alpolgármester a jegyárak kérdésében, és az Eger Termál Kft., illetve a Városgondozás Eger Kft. közötti szerződés közös felbontásával kapcsolatban is az EVAT Zrt. vezetését tette felelőssé a tájékoztatón elhangzottak szerint.

Farkas Attila megjegyezte, kíváncsian várja, milyen külsős vállalkozók jelentkeznek majd a munka elvégzésére és mekkora összegért fognak szerződni. „Nem szeretnének viszont olyan szerződéseket látni, melyekkel 2019-ben találkoztak. Ezekből ugyanis kiderült, hogy külsős vállalkozók havi 1 millió forintért vágtak füvet télen – tette hozzá Farkas Attila, majd azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a Mirkóczki Zita által vezetett felügyelőbizottság, mely a Termálfürdő felügyeletéért felel, sem az áremeléssel sem pedig a szerződésbontással kapcsolatban nem emelt szót” – olvashatóak a sajtótájékoztatón elhangzott gondolatok Eger Város Hivatalos Facebook-oldalán.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL