Lépjen kapcsolatba velünk

Sporttámogatásokról, parkolóházról és intézményvezetői pályázatról is döntött a közgyűlés – videó

Sporttámogatásokról, parkolóházról és intézményvezetői pályázatról is döntött a közgyűlés – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csütörtökön tartotta ülését az egri közgyűlés. A grémium fontos kérdésekben döntött, melyekről Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője számolt be az Eger Hírek kamerájának.

Az egyik fontos döntésünk az volt, hogy a sporttámogatásokat úgy osztottuk fel, hogy idén a kisebb egyesületek nagyobb támogatást kaptak a nagyobbak kárára. Ebben az évben nagy összeggel támogatta a grémium mind a kézilabdát, mind a labdarúgást. Most úgy döntöttünk, hogy az év hátralévő részére a kisebbek részesülnek nagyobb összegben – emelte ki Oroján Sándor az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Többek közt nagyobb támogatást kapott az úszóklub, a sakk, a tenisz és a küzdősportok is.

Szeretnénk, ha ezek a klubok ahová sok utánpótláskorú gyermek jár tudjanak fejlődni és kiemelkedő eredményeket produkálni

-húzta alá Oroján Sándor.

A másik fontos döntésünk volt, hogy a Városfejlesztési Kft-be újra életet lehelünk, hogy újra képes legyen a városi projektek koordinálására- tette hozzá.

Mint fogalmazott ez azért szükséges, mert Eger nagyságrendileg 9 milliárd forintos TOP-os fejlesztési csomagra pályázik.

A Katona téri parkolóházról is tárgyaltak. A döntés értelmében megpróbálják városi tulajdonba venni és megszabadulni ezáltal az évi 50 millió forintos bérleti díjtól.

Fontos dolog, hogy a polgármester ebben az ügyben gyakorlatilag semmit sem csinált, ezért kellett a kezünkbe venni az irányítást. Ha rábízzuk, akkor ebből a parkolóház ügyből soha semmi nem lesz – indokolta a frakcióvezető.

Lezajlott az Egri Kulturális és Művészeti Központ vezetői pályázata is. Pataki Zsuzsanna lett az új igazgató- számolt be a zárt ülésen meghozott döntésről. Intézményi átalakítás, intézményi fúzió várható a következő időszakban, ami összhangban van azokkal a tervekkel, melyet korábban az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton belül próbáltak a városban sikerre vinni- tette hozzá.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.