Lépjen kapcsolatba velünk

Gyász: elhunyt Törőcsik András, a magyar labdarúgás ikonja

35586117 2721747 f06b40822d98ac715a14434563e3a503 wm

Gyász: elhunyt Törőcsik András, a magyar labdarúgás ikonja

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több forrásból származó, megbízható információink szerint hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik András, az Újpesti Dózsa korábbi 45-szörös válogatott labdarúgója. A Nemzeti Sport kérdésére a család is megerősítette a hírt.

Törőcsik András szombaton a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében. 

Törőcsik András 1955. május 1-jén született Budapesten. 

A magyar válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt ért el. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is.

„Zuglóban, a Kassai téri templom előtti térségen, azt hiszem, mi voltunk a legszorgalmasabb focisták, legszívesebben éjjel is játszottunk volna. 1965-ben a BVSC toborzót hirdetett, ott volt a pálya, ahol most a kisföldalatti végállomása van. Farkas József vett először kezelésbe, aztán jöttek az újabb mesterek, mindegyiktől nagyon sokat kaptam, így Fábiántól, Jägertől, Mezeytől. Egyszer csak bekerültem az ifjúsági válogatottba, akkor kezdtem remélni, hogy továbbléphetek talán az NB I-ig. Mit mondjak? Imádom a labdarúgást, ebből a nagy szerelemből született az NB I meg a válogatottság” – mondta az argentínai világbajnokság előtt a kerettagok pályakezdését firtató kérdésre a Labdarúgásban.

„Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Diego Maradona…” – mondta róla Mezey György, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A BVSC-nevelés Törőcsik az Újpesti Dózsában 236 mérkőzésen 69 gólt szerzett 1974 és 1985 között, ezt követően egy idényt a francia Montpellier-nél töltött. Ezt követően a Volán SC és az MTK-VM játékosa volt.

Három bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel (1974–1975, 1977–1978, 1978–1979), valamint három Magyar Kupát (1975, 1982, 1983). 

Fotó: Index

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL