Lépjen kapcsolatba velünk

Jó reggelt Eger!

Ez a cikk több, mint 1 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Helló, Eger! Július 13. napjára, szerdára ébredtünk. Ma már elkezd magához térni a nyár, így több napsütés és melegebb idő várható mint az előző napokban. Ami pedig a tegnap híreit illeti, katától innen és túl bőven volt miről beszámolni, így reggeli összefoglalónk ma is tartogat hasznos információkat, mellé pedig jönnek közkedvelt rovataink is, melyekből kiderül milyen időnk lesz ma, mit ír a kalendárium, kik az ünnepeltjeink és mit ígérnek mára a csillagok. Jó reggelt, Eger!

2022. július 13., szerda


Ilyen idő lesz ma

Ma északkeleten lesz intenzívebb a gomolyfelhő-képződés, másutt derült, napos idő lesz a jellemző. Csapadék nem valószínű.

Az északnyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 27 és 32 fok között várható.

Egerben szerda reggel 14, 15 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Jenő, Erneszt, Ernő, Harri, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik, Indra, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Milda, Perdita, Sára, Sári, Sarolta, Silás, Szilas, Szilvánusz, Szólát, Szórád, Szovát, Üdvöske

A Jenő név eredete és jelentése

Török eredetű férfinév. Jelentése: bizalmas, tanácsadó, miniszter. Egyik magyar honfoglaló törzs nevéhez kötik származását.

A Jenő név elemzése

Fontos számára a környezetének támogatása, hitében nem ismer lehetetlent. Érzelmileg nyitott, lovagias személy. Párkapcsolatában nyílt, őszinte ember. Kudarcot nehezen viseli el, inkább próbál más lehetőséget keresni.

Kutya névnap:

Gino, Pompi

Cica névnap:

Báró, C.C.Catch

Hörcsög névnap:

Mici

Születésnaposok

1942 – Harrison Ford amerikai színész

1944 – Rubik Ernő magyar feltaláló, a bűvös kocka feltalálója

1974 – Jarno Trulli olasz autóversenyző, Forma-1-es pilóta

1981 – Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó

Ezen a napon történt

1849 – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során Haynau táborszernagy osztrák császári hadereje bevonul a Görgei Artúr által kiürített Budára. Ugyanezen a napon Pest városát orosz cári csapatok szállják meg.

1969 – Elindul a Luna–15 holdszonda, de holdra szállása nem sikerül, becsapódik július 21-én.

1985 – Live Aid monumentális segélykoncert Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban.

2015 – Mórahalom külterületén – a Magyar Honvédség műszaki alegységeinek bevonásával – kezdetét veszi az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar–szerb határszakaszon. (A kormány június 17-én hozott határozatot a rendkívüli bevándorlási nyomás kezelésére, melyben elrendelte a zöldhatár átjárhatóságának megszüntetése érdekében egy 175 kilométer hosszúságú és 4 méter magasságú határőrizeti célú ideiglenes kerítés építését.)

Az előző nap legfontosabb hírei

A Ház módosította a kata szabályait
A kata módosítása ellen tüntetők akadályozzák a Margit-híd forgalmát
Reagált a nagykövetség, ezért váltotta le Zelenszkij Ukrajna budapesti nagykövetét
Augusztusban kezdődhet a határvadászok toborzása
Csökkent a támogatás, elmennek a legjobb úszók
Budapestre távoztak a legjobb úszóink, nem várhattak tovább a támogatásra
Emlékművet létesítenek az Egerből elhurcolt zsidók vasárnap
Hulladékszállítással kapcsolatos visszaélésre figyelmeztet az önkormányzat
Két év kihagyás után újra Egerszalókon várják a keresztény fiatalokat
Heves megyében balesetet okozó járművezetők álltak a bíróság elé
A héten újra lesz BikeSafe kerékpár-regisztráció Egerben, ezúttal az érsekkerti szökőkútnál
U18 országos döntő: bronzérmes az egri Tari-Vincze duó
Rosszul lett Tom Jones, elmarad a ma esti budapesti koncert

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző

    Április 18. napja, csütörtök van. Jó reggelt, Eger! Lássuk ma reggel is a legfrissebbeket és a...

  • Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző

    Csodás szerdát, Eger! Íme ma reggel is a legfontosabb napindító információk. 2024. április 17., szerda Ilyen...

  • Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző

    Április 16. napjára, keddre virradt. Jó reggelt, Eger! Íme mai napindító információink, melyekről feltétlen tudni érdemes....

  • Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző

    Április 15. napjára, hétfőre virradt. Csodás új hetet, Eger! Az áprilisi nyár ma elbúcsúzik, úgyanis napközben...

  • Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző

    Április 13. napjával startol a hétvége. Csodás szombatot, Eger! Íme a legfontosabb napindító információk. 2024. április...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL