Lépjen kapcsolatba velünk

Idén sem lesz Érsekkerti Nyári Játékok

Érsekkerti Nyári Játékok

Idén sem lesz Érsekkerti Nyári Játékok

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Pinceszínház tudatta a szomorú hírt. Pedig az utolsó pillanatig reménykedtek.

A társulat vezető, Tatár Gabi jegyzi azt a posztot, amelyből kiderült a Facebookon, hogy eldőlt: idén sem lesznek előadások az Érsekkertben.

Azt írták: „az utolsó utáni pillanatig bizakodtunk abban, hogy meg tudjuk tartani az Egri Érsekkert Nyári Játékokat. Sajnos eljött az a pont, amikor azt kell mondanunk, ezen a nyáron nem fogjuk tudni vendégül látni Nézőinket!”

A döntés oka anyagi természetű: „még mindig nem született döntés az Előadó-művészeti többlettámogatásunkról, így támogatás hiányában, önerőből nem tudjuk megrendezni nyári fesztiválunkat! Tudjuk, nem vagyunk egyedül a problémánkkal, hiszen minden, nem befogadó színházként működő Nyári színház hasonló gondokkal küzd” – tudatták.

Próbálnak optimistán tekinteni a jövőbe: „mégis azt kell mondanunk, hogy nem vagyunk szomorúak, hiszen az elmúlt évek nehézségei, a rosszindulatú és számunkra érthetetlen támadások ellenére még mindig vagyunk, nem adjuk fel, sőt, továbbra is bizakodva tekintünk a jövőnk felé, bizakodunk, hogy hamarosan elbírálják pályázatinkat és elismerik végre az elmúlt tizenegy év munkáját” – szól a közlemény.

Arról is írt, hogy „hihetetlen energiát jelentett számunkra ezekben a nehéz időkben az a sok pozitív üzenet, amit kaptunk Tőletek, ez megerősített bennünket abban, hogy hiányzunk a város kulturális életéből és szükség van ránk”.

Egy ír áldással szeretnék búcsúzni tőletek, és ne feledjétek: „Jövőre Veletek Ugyanitt!” – zárul a közlemény.

A két covid-helyzet okán Érsekkerti Nyári Játékok nélkül maradt szezon után egy harmadikat is kihagyni kényszerül a Pinceszínház Eger Tatár Gabi, a társulat vezetőjének közleménye szerint.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL