Lépjen kapcsolatba velünk

Megjelent a közlöny a hatósági áras tankolás változásairól

Tankolas

Megjelent a közlöny a hatósági áras tankolás változásairól

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megjelent a Magyar Közlöny friss száma, amely ismerteti azt a kormányrendeletet, amely változtat a hatósági áras üzemanyag-felhasználók kedvezményezetti körén – írja a magyarnemzet.hu.

Ahogy eddig, úgy ezentúl sem lehet 480 forintos üzemanyagot tankolni a külföldi rendszámú járművekbe. Ezentúl a nem természetes személy által üzemeltetett járművel sem lehet kedvezményes áron tankolni, ez alól kivételnek számít a személytaxi-szolgáltatás. A közlönyből az is kiderül, hogy kannákba sem lehet 480 forintos áron üzemanyagot tölteni. 

A kormányrendelet rögzíti, hogy az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője vagy annak képviselője jogosult ellenőrizni a forgalmi engedély segítségével a tankolt gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját. Így lehet meggyőződni arról, hogy az érintett jogosan él-e a kedvezményes árral. 

Emellett le lehet olvasni a forgalmi engedély vonalkódját és fel lehet jegyezni a gépjármű rendszámát a számítógépes rendszerbe a hozzá tartozó bizonylattal. Amennyiben az adatokat rögzítik, úgy azokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak továbbítják ellenőrzésre. 

Ha a jogosultság okirattal nem igazolható, akkor nem lehet hatósági áron értékesíteni az üzemanyagot.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.