Lépjen kapcsolatba velünk

Kerecsendnél, a mentőautóban született meg Ármin

Newborn 1399155

Kerecsendnél, a mentőautóban született meg Ármin

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egy aldebrői kismamához riasztották a mentőket hétfőn, a baba azonban nem várta meg amíg a kórházba érnek, Kerecsendnél megszületett. Az Ármin nevet kapta, ő a negyedik gyerek a családban. Anya és baba is jól vannak.

Délután kezdődtek a fájások annál a 30 év körüli kismamánál, akihez tegnap kérték a mentők gyors segítségét Aldebrőre. A mentő perceken belül helyszínre ért, bajtársaink megvizsgálták az asszonyt, majd el is indultak vele a kórházba, ám Kerecsendnél felgyorsultak az események és hirtelen beindult a szülés – írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Miközben a mentő félreállt és felkészültek a szülés levezetésére, a mentésirányítás rögtön esetkocsit riasztott segítségül. Az életmentők közreműködésével a boldog anyuka bonyodalmak nélkül, mindössze néhány perc alatt világra hozta negyedik gyermekét.

Végül a helyszíni ellátást követően a kis Ármint és édesanyját stabil állapotban szállíthatták tovább a kórházba.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL