Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Az egyén a közösség által fejlődik, vallja Réti Erika, Felsőváros Csillaga – videó

Az egyén a közösség által fejlődik, vallja Réti Erika, Felsőváros Csillaga – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén Felsőváros lakói Réti Erikát választották meg Felsőváros Csillagának, a városrészért végzett civil önkéntes munkája, közösségi aktivitása, értékteremtő tevékenysége elismeréséül. Az egyén a közösség által fejlődik és a közösséget mi is tudjuk így fejleszteni – vallja a díjazott.

Erika több mint két évtizede végez önkéntes munkát. Önzetlen munkájával kiemelten segíti a fogyatékkal élőket, az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Szervezetének „Add a kezed, mert együtt kerek a világ” elnevezésű programját és a Zöld Panel Egyesület „Mozgásba hozzuk a közösséget” című rendezvényét. Civil tevékenységéből a kiemelendő a Családbarát munkahelyek kialakítása, valamint az országos elismertségű Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett „Gyereket a magasba” elnevezésű program, amelynek Heves megyei főszervezője.

Óriási elismerésként értékelte a díjat, melyet szombaton vehetett át a Nemzedékek terén Minczér Gábor alpolgármestertől és Pataki Zsuzsannától az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatójától.

Nagyon szerettem volna segíteni az embereket, vagy egy jó élményt biztosítani. Mindig volt bennem egy motiváció ennek kapcsán, amikor jöttek a sikerek, a jó visszajelzések mindig motiváltak

-emlékezett vissza a kezdetekre.

Hozzátette – számára további feladatokat tűz ki a díj, hogy továbbra is méltó legyen hozzá.

A fogyatékkal élők segítése áll a legközelebb a szívéhez, ahol az évek alatt a gyerekek megszerették, várják a közös élményeket, valamint a felsővárosi egészség- és családi nap is ide sorolható – mondta Réti Erika.

Az elismerés részeként egy hársfát ültettek el a tiszteletére, melynek árnyéka, ha megnő olyan lesz mint az önkéntes munka, felüdít – vallja Erika. 

Korábban írtuk:

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.