Tavaly nagy sikert aratott vonatkozó cikkünk címe, így folytatjuk a hagyományt. Ahogy a Patak Parti Kacsa Parti szervezői, az Rotary Club Eger tagjai is: sorszámozott gumikacsákat úsztatnak le az Eger-patak egy szakaszán, amelyekkel nyerni lehet, a befizetett összegből pedig jótékonykodnak. És a programban szereplők is: minden fellépő díjmenetesen vállalta a részvételt! Interjú.
A rendezvény egy folyóvízi kacsaverseny, az Eger patakon, amelyben a közismert fürdőszobai sárga gumi, játék kacsákhoz nagyon hasonló kacsák versenyeznek. A kacsák egyenként számozottak. Minden kacsának saját egyedi, más kacsa számával meg nem egyező azonosító száma van, 0001 és 3000 között. A versenyző kacsák száma maximum háromezer.
– A kacsákat a patak vízében egyszerre indítjuk a verseny startjánál – mondta el az egri Rotary soros elnöke, Molnár László. A versenyen induló valamennyi kacsát a rendezők juttatják be a vízbe. Mások által esetlegesen elindított, bedobott, bejuttatott kacsák a versenyben nem vesznek részt, versenyen kívül úsznak. A kacsákat kizárólag a folyó víz sodrása és legfeljebb a szél mozgatja, beépített motorral, vitorlával stb. nem rendelkeznek.

– A startot követően minden kacsa magára hagyatva versenyez.
– A rendezők sereghajtóként kísérik a kacsákat és a partnál vagy egyéb tereptárgyaknál esetlegesen megakadó és lemaradó kacsákat „kiszabadítják” és a sodrás közepe felé terelik. A mozgásban lévő kacsák versenyét nem befolyásolják.

– Idén a Ney Ferenc Tagóvoda sószobájának létrejöttéhez járulhatnak hozzá az adományozók.
– Igen, ebben az évben az Egri Kertvárosi Óvoda Ney Ferenc Tagóvodája számára gyűjtünk, hogy ott is elkészülhessen egy, a gyerekek egészségére jótékony hatást gyakorló sószoba. Hármas a cél, mert az ovi közelében van a Dobó Katica Bölcsőde és a Logopédiai Intézet, így mindegyik intézmény gyermekei használni tudják majd a lehetőséget. Adományozni a Ney Ferenc óvodában, a Senator Házban és a helyszínen is lehet majd, illetve hamarosan kacsajelmezbe öltözött fiatalok is kínálnak majd kacsajegyeket Eger belvárosában.
– A terv szerint (a Facebook-oldal ITT elérhető) bőven lesznek kísérőprogramok is.
– A Végvári vitézek terén augusztus 20-án 10 és 15 óra között számos program várjuk az érdeklődőket. Fontos, hogy
minden fellépő díjmentesen vállalta, hogy hozzájárul a programunk sikeréhez, amit ezúton is köszönünk nekik!
Felvonul a Rotary Motoros Klub, Janklovics Péter, a Dumaszínház humoristája is hozzájárul a fergeteges hangulathoz. A gyerekekre gondolunk a Harlekin Bábszínház előadásával. Fellépnek a Felsőtárkányi Hagyományőrzők és az Egri Majorette Egyesület is, valamint Takács Barbara operaénekes műsorát is meghallgathatják az érdeklődők. Sőt,
a sikerek hallatán a Nyíregyházán és a Szombathelyen működő Rotary Clubok is belekezdenek a Kacsa Partik szervezésébe, ehhez pedig majd díjmentesen adja kölcsön gumikacsáit az egri egyesület!

Nemrég kitüntetést kapott nagyszerű munkájáért a Rotary Club Eger, erről itt írtunk:
Kitüntetést kapott az egri Rotary szervezet
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











