Lépjen kapcsolatba velünk

A Duna TV közvetíti élőben a tűzijátékot augusztus 27-én

Tuzijatek

A Duna TV közvetíti élőben a tűzijátékot augusztus 27-én

Ez a cikk több, mint 3 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az államalapítás ünnepére tervezett budapesti tűzijátékot várhatóan szombaton, este 9 órától tartják meg. A Duna élőben közvetíti az eseményt a helyszínről – tudatta az MTVA.

A bizonytalan időjárási körülmények miatt, a résztvevők biztonságának érdekében több vidéki településen és a fővárosban is későbbi időpontban tartják meg az augusztus 20-i tűzijátékot. A budapesti rakparton egy héttel később, augusztus 27-én este 9 órakor kezdődik a „Tűz és fények játéka” című műsor, amelyet teljes egészében, élőben közvetít a Duna.

A látványos show-t drónok, illetve fényfestés – az Országház, a Nemzeti Galéria, valamint a Gellért-hegy felületén – egészítik ki. A produkció területe a Margit hídtól egészen a Szabadság hídig húzódik majd, és a tavalyihoz hasonlóan a magyar történelem egy-egy jelentős epizódját mutatja be, úgy, mintha egy kisgyermek álmodná meg. A zenei aláfestésről Elek Norbert zeneszerző gondoskodik a Budapest Scoring Orchestra közreműködésével. A tűzijáték során több mint 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.