A tíz állomásos, húsz előadást magába foglaló turnén Bordás József a Házhoz Megy a Zenede művészeti vezetője, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dob-művész, Artisjus Zenetanári díjas zenepedagógus, zeneszerző mellett Baricz Gergő, Nagy Zoltán és Kovács Felicián mutatta be a rockzene fejlődését.
Az előadáson a történeti háttér bemutatása mellett olyan klasszikusokat hallhatott a közönség, mint Elvis Presleytől a Jailhouse Rock, a The Beatlestől a Come Together, vagy a Deep Purple, Smoke on the Water című klasszikusa.

Emellett a magyar zenetörténetet is megismerhette az a közel 100 diák, akik a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából érkeztek a Faluház nagytermébe. Itt hangzott el többek között a Csókkirály, vagy a Pocsolyába léptem című klasszikus is.
Bordás József, a Zenede művészeti vezetője hangsúlyozta:
az előadás-sorozat missziója a fiatalok könnyűzenei képzése és a hangszeren való tanulás népszerűsítése. Ezek mellett fontos a zene közösségi erejének kifejezése is, mindezt egy rendhagyó énekóra keretein belül átadva.
A hatalmas buli 18 órakor folytatódott, amikor a felnőtteknek, nyilvános előadás keretein belül mutatták be a rock & roll hazai és külföldi történetét.

A jövő évben a Zenede Poplegendák címmel új tematikus koncerteket indít, melyet Felsőtárkány Község Önkormányzata és a Felsőtárkányi Faluház munkatársainak reményei szerint ismét sikerül majd a településre csábítani.

Fotók: Agárdi Anett
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













