A feladatunk az utánpótlás magas minőségű képzése, hogy Eger újra felkerüljön a magyar úszósport térképére – írták Facebook-oldalukon. Az Egri Úszó Klub új elnöke Bódi Zsolt.
Az Egri Úszó Klub jelentős átszervezésen esett át a nyáron, Bódi Zsolt lett az új elnök, mellette Török Zoltán szakmai alelnök, Rázsi Botond alelnök, Lőrincz József alelnök, valamint Balázs Ernő ügyvezető alkotják a vezetőséget.

A jövőben Bella Dániel is segíti a munkát, akinek a feladata lesz az állami, európai uniós és egyéb pályázatok becsatornázása az egyesületbe, mint projektmenedzser – tudatták, ami fontos tényező az előzmények kapcsán.
A klubot hosszú évekig vezető Kovács Ottó elnök és vezetőedző ugyanis lemondott a posztjáról és az általa vezetett csapattal együtt a BVSC-Zugló csapatába igazolt. Kovács Ottó az Eger Híreknek nyilatkozva akkor elmondta, ha az egri büdzsét fogyasztották volna tovább, az egész egri klub veszélybe került volna, így azonban van esély a gyerekek további nevelésére. Konkrétabban: a májusi közgyűlés sem tárgyalta a sportfinanszírozást, nekik pedig nem maradt további lehetőségük a várakozásra, lépni kellett.
Budapestre távoztak a legjobb úszóink, nem várhattak tovább a támogatásra
Az Egri Úszó Klub most azt írta, köszönik Holló Balázs és Békési Eszter olimpikonoknak, valamint Kovács Attila ifjúsági vb-ezüstérmes kiváló eredményeit. Az új vezetőség újra életet lehelne a szebb napokat is megélt klubba, újraszervezték annak életét, szeretnének magas minőségi utánpótlásképzést biztosítani. Az alapok jók, a versenyzők nyáron a vártnál is jobban szerepeltek a különböző megmérettetéseken, összesen 25 érmet szállítottak.
Nyitókép: egy korábbi iskolai úszóverseny pillanata a Bárány Uszodában (fotó: Nemes Róbert)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













