Lépjen kapcsolatba velünk

145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről a fóti lovasterápiás versenyre

Nyitrai lovasteápia Fót

145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről a fóti lovasterápiás versenyre

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ebben az évben 145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről, köztük két erdélyi településről a fóti lovasterápiás versenyre. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, most van a magyar diáksport napja is, és a kormány egyik fontos törekvése volt, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy minden fiatal minden nap tudjon sportolni.

Kövér László, aki egyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, arról beszélt, hogy a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 18. alkalommal rendezte meg nemzetközi és nemzeti díjlovas- és lovasterápiás versenyét.

A résztvevők el szokták mondani, hogy ez a rendezvény mindig az év fénypontja számukra, pedig egész évben lovasterápiás kezelésben részesülnek; mégis itt mutathatják meg, mit tudnak, és találkozhatnak a társaikkal, s ez számukra óriási élmén

– mondta a politikus, hozzáfűzve: óriási élmény „számunkra is, akik ennek a rendezvénynek a szervezésében részt veszünk”.

Kövér László közölte, hogy a szomszédságban, más pályákon egy nemzetközi szinten is számon tartott díjlovagló versenysorozat is zajlik, ahol 11 országból 26-28 versenyszámban jöttek össze versenyzők.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, hogy nehéz időket élünk, de az ilyen típusú rendezvények jelzik, hogy az élet nem áll meg.

Most van a magyar diáksport napja is, és a kormány egyik fontos törekvése volt, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy minden fiatal minden nap tudjon sportolni.

-tette hozzá a honatya, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjaként adhatta a át díjakat a 18. Díjlovas Világkupán és Lovasterápiás Versenyen.

A miniszterelnöki biztos beszélt arról: a fogyatékossággal élők esetében a kormány a „semmit rólunk, nélkülünk” elvet érvényesíti.

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy függetlenül attól, hol és milyen környezetben él, milyen lelki és testi adottságokkal rendelkezik egy gyermek, benne rejlik a társadalom ereje, a nemzet jövője. Éppen ezért kell kiemelt figyelmet fordítani a magyar családok támogatására – tette hozzá.

Elmondta, hogy fantasztikus az a munka, amelyet a Magyar Lovasterápia Szövetség és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együtt végez, és azt, ahogyan a két szervezet egymásra talált, meg kell becsülni.

A két szervezet, mint egy igazi szülői közösség karolja át, óvja, neveli és fejleszti (…) a sérült gyermekeket, így erősítve azt a hitet, hogy az ember célja ezen a földön nem lehet más, mint hogy békében és szeretetben éljen

– fogalmazott a miniszter.

Hozzáfűzte: nincs is más célja ennek a rendezvénynek, mint az, hogy „hogyan tudunk egymásra találni és hogyan tudjuk megkérdezni azt, hogy miben segíthetünk, miben lehetünk támasza, segítsége egymásnak”.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.