Lépjen kapcsolatba velünk

Nyitrai Zsolt: nagy lépéseket tettünk az állatvédelem területén

állatok világnapja

Nyitrai Zsolt: nagy lépéseket tettünk az állatvédelem területén

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ma van az állatok világnapja, október 4-éről közösségi oldalán Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos is megemlékezett. Bejegyzésében kiemelte, 2021 februárjában elindult a „Közös ügyünk az állatvédelem” online párbeszéd. Azóta nagy lépéseket tettek az állatvédelem területén, hiszen Magyarország Kormánya számos intézkedésről döntött a másfél év alatt. A mai napon pedig életbe lépett, hogy az állattartástól való eltiltás a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába kerül.

Magyarországon közel 3 millió kutyát és több mint 3 millió macskát tartanak, ezért is volt az egyik legfontosabb kezdeményezésünk a 2021. februárjában indult „Közös ügyünk az állatvédelem” online párbeszéd. Azóta nagy lépéseket tettünk az állatvédelem területén, hiszen Magyarország Kormánya számos intézkedésről döntött a másfél év alatt – írta bejegyzésében a honatya. Az eddig elért eredményeket sorolta:

  • már szigorúbban büntetik az állatkínzás
  • több mint 100 millió forinttal segítették az állatvédő civil szervezetek munkáját
  • ivartalanítási programokat indítottak
  • kóborállat-rendelettel szabályozták az ebrendészeti telepek működését
  • megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács
  • aláírták az Állatvédelmi Kódexedexet

A mai napon pedig életbe lépett, hogy az állattartástól való eltiltás a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába kerül.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.