Lépjen kapcsolatba velünk

Átadták a buszmegállót a Lidl áruháznál

B1

Átadták a buszmegállót a Lidl áruháznál

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Volánbusszal történő egyeztetést követően, talán már decemberben megállhatnak ott a helyi járatok.

60-70 percenként áll majd meg egy-egy busz az új megállóban, ehhez a közgyűlés döntése kell majd, így várhatóan decembertől érintik majd a járatok. 8,9 millió forintos beruházás valósult meg a Mátyás király úti Lidl áruháznál, a december eleji határidő előtt jóval korábban: az átadót október 12-én, szerdán délelőtt tartották.

Minczér Gábor alpolgármester, Sós Tamás a körzet önkormányzati képviselője és Szabó Milán, a kivitelező Szalon Építő Kft. ügyvezetője a buszmegálló szerda délelőtti átadóján (Cikkünk fotóinak forrása: Eger Város Hivatalos Facebook-oldala)

A körzet képviselője, a buszmegálló kezdeményezője, Sós Tamás az Eger Hírek érdeklődésére elmondta: már két és fél éve előállt az ötlettel, miután előtte (de azóta is) többen jelezték ezt az igényt számára. Előbb a pandémia, újabban pedig a nehezedő gazdasági körülmények hátráltatták a megvalósítást, de végül az áruházlánc hazai, a kérdésben illetékes döntéshozóival sikerült kialakítani a pénzügyi keretet: a költségek felét a Lidl, felét Eger önkormányzata állta.

A helyszínen elhangzott: remélhetőleg bővülni is fog a városrész, sok újabb szolgáltatás lesz majd elérhető a környéken a nem is olyan távoli jövőben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.