Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Teodóra

Sötét
Fény

A Városért néven alakul új ellenzéki frakció Egerben

Városért

A Városért néven alakul új ellenzéki frakció Egerben

Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megszűnik a korábbi egri ellenzéki frakció, az Egységben a Városért Egyesület (EVE) és a Városért néven alakul meg az új frakció a közgyűlésben – jelentette be közös tájékoztatóján pénteken Mirkóczki Zita, Keresztes Zoltán és Komlósi Csaba, utóbbi a frakcióvezető posztot tölti majd be.

Új frakció alakul az egri közgyűlésben a Városért néven – jelentette be péntek délutáni tájékoztatón Komlósi Csaba,a melyet már a városháza felé is jeleztek.

Ismertette, a Egységben a Városért Egyesület taggyűlése korábban már felajánlotta, hogy töltsék újra fel a frakciót azokkal a képviselőkkel, akik egyesületi tagok is. Mirkóczki Ádám távozása után Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán jelezte csatlakozási szándékát, de erre nem érkezett válasz, majd Mirkóczki Zita (MSZP, EVE) is kilépett a frakcióból.

Most az Egységben a Városért Egyesület taggyűlése határozatot hozott, hogy az EVE még közgyűlési tagjai alapítsanak frakciót

-emelte ki Komlósi Csaba, hozzátéve azt is, hogy Földvári Győző is kilépett az EVE-ből, de Sós Tamás még az egyesület tagja, aki még nem jelezte csatlakozását.

A szabályok értelmében a korábbi Egységben A Városért frakció megszűnik, ugyanis a működéséhez legalább három tagra lenne szükséges – tette hozzá Komlósi Csaba.

Közösségi oldalán Keresztes Zoltán úgy fogalmazott: Képviselőink ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is kizárólag Egerért és az egriek érdekéért, Eger fejlődéséért, egy élhetőbb városért fognak dolgozni, a mai naptól az új közös frakciónk keretében. Lépésünk egyben ajánlat párbeszédre és együttműködésre a többi képviselő és frakció, illetve a városvezetés felé.

Kiemelt kép: Keresztes Zoltn facebook oldala

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.