Lépjen kapcsolatba velünk

Jubilál a Sorsfordulók Sorsfordítók: Izgalmas történelmi előadásokkal ünnepelnek

Átadták a bródy sándor megyei és városi könyvtárat

Jubilál a Sorsfordulók Sorsfordítók: Izgalmas történelmi előadásokkal ünnepelnek

Ez a cikk több, mint 2 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

10 évvel ezelőtt a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetével közös vállalkozásba kezdett, amely a magyar, ill. egyetemes történelem nagy formátumú személyiségeinek, jelentős eseményeinek, folyamatainak bemutatását tűzte zászlajára. Közben a főiskola egyetemmé alakult, a cél azonban változatlan maradt. Az érdeklődő egri hallgatóság az év első felében – a hagyományoknak megfelelően – magyar, az év második felében pedig egyetemes történeti témájú előadásokat hallgathat.

Az előadássorozat szorosan kapcsolódik városunk jelmondatához is: „Eger a Te történeted”. Az Egyetem oktatói olyan történeteket mondanak el a város érdeklődő polgárságának, melyből megismerhetővé válik a közös történetünk. A hetente ismétlődő alkalmakkor elhangzó történetekkel arra törekszünk, hogy a történelemtudomány legújabb kutatási eredményeit közérthető módon, közérdeklődésre számot tartó témákról mutassuk be az érdeklődők számára.

Az előadássorozat féléves előadásai követik a nagy évfordulókat, így hallgathattunk már előadást Trianonról, a reformációról és az első világháborúról. Fontos állomása volt az együttműködésnek, hogy a várostörténeti kutatócsoport itt mutathatta be elsőként a legfrissebb kutatási eredményeit, melyből azóta magyar és angol nyelven kötet is született Eger 1000 éve címmel.

Az előadásokon minden oktatói generáció megfordult, így hallhattuk a határon túli magyar hallgatókat is, akik a törtélemtudományi doktori iskola hallgatóiként tartottak előadásokat a kisebbségi léttel kapcsolatban.

A sorozat tematikája az ókortól a modern fogyasztói társadalomig terjedt. Központi témák voltak: a magyarság története, különös tekintettel a 19-20. század fordulópontjaira. Számos előadás szólt az európai történelem meghatározó alakjairól és eseményeiről.

A 10. évfordulót az alábbi előadásokkal ünneplik:

Dr. Bajnok Dániel egyetemi docens: II. Philipposz, a részeges hódító

Dr. Borbély Zoltán adjunktus: A harmincéves háború és az erdélyi fejedelmek

Dinnyés Patrik tudományos segédmunkatárs: II. József látogatása Oroszországban

Dr. Kiss László professor emeritus: Az ipari forradalom és első szakasza

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.